A programban egy teljesen új épület is létesítenek rendezvénytérrel, csónaktárolóval és apartmanokkal.
Több millió forintból fejlesztik a horgászturizmust a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaroffon. A kivitelezés a tervek szerint nyár elején kezdődik, és az év végéig tart. A mintegy ezerötszáz lakosú Tisza-tó környéki település modernizálása Több mint 350 millió forint hazai forrásból valósul meg.
A beruházás tervei már elkészültek, ezt követően az engedélyek beszerzése, közbeszerzés zajlik.
Vankóné Jekli Anikó a telpülés vezetője azt nyilatkozta: bíznak abban, hogy a közműszolgáltatók segítőkészek lesznek, mivel tartani kell a határidőket. A beruházás részeként az önkormányzat egy régi ingatlanában turisztikai látogatóközpontot alakítanak ki, melyben:
A programban egy teljesen új épület is létesítenek rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig apartmanokkal a vendégek számára.
A beruházás azért is indokolt, mivel évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma, az egyik közkedvelt célpont pedig Tiszaroff.
A község a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne, olyannyira, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség tavaly a településen rendezte meg az Európa-bajnokság hazai előválogatóját is.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.