A bővített és korszerűsített épületben négy óvodai és két bölcsődei csoportnak van hely. A beruházásnak köszönhetően tizenhat bölcsődei hellyel bővült az intézmény.
Megújult és bővült a fegyverneki Tiszavirág óvoda és bölcsőde újtelepi tagintézménye - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
Tatár László elmondta: a korszerűsítés a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) pályázatán nyert 270 millió forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg. Ezen felül az önkormányzat a beruházásra 5,2 millió forintot fordított költségvetéséből.
A felújított épületet a tervek szerint ősztől vehetik igénybe a gyerekek, addig a többi tagintézménybe járnak.
Péntekről szombatra virradó éjjel kezdték el a fővárosban a szakemberek a munkát a Gubacsi hídon. A több szakaszra osztott helyreállítás során először a csaknem 200 méter hosszú átkelő mozgósaruit javítják, majd ősszel három dilatációs szerkezetet is kicserélnek. A Budapest Közút Zrt. beruházásában megvalósuló, projekt kivitelezője a Híd-Tám Kft.