2024.03.29, Péntek
Levendulába borult a szandaszőlősi Szent Orbán-templom kertje
kormanyhivatal.hu

Levendulába borult a szandaszőlősi Szent Orbán-templom kertje

Kormánymegbízotti Kabinet

2020.08.18. 21:00

Megnyílt kedden a szolnok-szandaszőlősi Szent Orbán-templom levendulakertje, amely az új munkahelyeken túl feltöltődést is kínál a látogatóknak.

Hirdetés

Nemrég még lucerna nőtt azon telken, amelyen ma már a Váci Egyházmegyéhez tartozó templom gyógy- és dísznövénykertje várja a kikapcsolódni vágyókat. Az új látványosságot Marton Zsolt megyéspüspök egyházi ceremónia keretében áldotta meg.

A közfoglalkoztatási programban megvalósult ültetvényben a Váci Egyházmegye a jövőben is közfoglalkoztatással ad majd munkát a közel tízezer levendulatő gondozásához. A fejlesztést a Belügyminisztérium (BM) támogatta. A BM közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára szerint a beruházással fontos érték jött létre, amit később szeretnének továbbfejleszteni. Dr. Hoffmann Imre azt mondta, a közfoglalkoztatásban részt vevők között bizonyítottan kedveltek a toleráns, erkölcsös munkahelyek, mint amilyet az egyházmegye is kínál.

Fieszl Csaba, az egyházmegyei karitász igazgatója köszönetet mondott a megyei kormányhivatalnak a program megvalósításához szükséges adminisztrációs munkáért.

AktuálisSzandaszőlősSzent Orbán-templomlevendula