A szükséges biztonsági intézkedéseket betartva kezdődött Szolnok város közgyűlésének szeptemberi testületi ülése, amelyen a napirend előtti felszólalásokat követően Szolnok város közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról hangzott el beszámoló.
Egedi István ezredes, rendőrkapitány - aki mellett jelen volt az ülésen Rádi Norbert ezredes, megyei rendőrfőkapitány - a Szolnoki Rendőrkapitányság 2019. évi tevékenységét mutatta be. Beszámolt előző évi tevékenységéről és gazdálkodásáról a Szolnok Város Jövője Közalapítvány és a VOLÁNBUSZ Zrt. is.
Módosult a februárban elfogadott 2020. évi költségvetési rendelet, melyet egyrészt a járvány, másrészt pedig az időközben megérkezett állami támogatások, illetve bevételek tettek indokolttá.
Míg korábban tíz év után, a jövőben már három év elteltével is megvásárolhatják a határozott időre bérbeadott szolnoki önkormányzati lakások bérlői az ingatlant, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.
A Szolnok Hazavár Program további működtetése érdekében a korábban kialakult gyakorlat szerint Szolnok önkormányzata a Debreceni Egyetemmel együttműködési megállapodást kötött 2019. novemberében. A megállapodás óta eltelt időszak tapasztalatairól tájékoztatták a közgyűlést, illetve a 2020/2021-es tanulmányi évre szóló támogatás szempontrendszert ismertették.
Az önkormányzat 2001 óta csatlakozik a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. A képviselők döntése értelmében a 2021. évi fordulóhoz is csatlakozik a város önkormányzata.
Elfogadta a testület az Önkormányzati Környezetvédelmi Alap 2019. évi felhasználásáról, valamint a 2019. évi „Tiszta Szolnokért” Program végrehajtásáról és a városmarketing, illetve turisztikai feladatok megvalósításáról szóló tájékoztatót.
Alapítványi támogatásokról is döntött a közgyűlés. A Kodály Zoltán Iskoláért Alapítvány, a Pro Patria Alapítvány, az Újvárosi Gyermekekért Alapítvány és a VEKERDI Vendéglátóipari és Kereskedelmi Szakképzést Támogató Alapítvány működését támogatja az önkormányzat.
Ötvenmillió forinttal járul hozzá a város a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája udvarán építendő tornaterem megépítéséhez. A beruházáshoz kapcsolódó önerő biztosítása az Önkormányzata 2021. évi költségvetése terhére történik.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules.