2020.10.21, Szerda

Hirdetés

Sikeres munkaerőpiaci program valósult meg Jászapáti térségében
kormanyhivatal.hu

Sikeres munkaerőpiaci program valósult meg Jászapáti térségében

kormanyhivatal.hu

2020.09.27. 12:48

A tervezettnél nagyobb számban, több száz jelentkező bevonásával zárult egy foglalkoztatást serkentő projekt a Jászapáti járásban, résztvevőinek közel fele ma is a fogadó vállalkozásnál dolgozik.

Hirdetés

Szeptember 24-én zárult a „Foglalkoztatási együttműködések Jászapáti járásban” nevű uniós projekt, amelynek célja a foglalkoztatás ösztönzése, az álláskeresők munkához juttatása, a helyi gazdaság fellendítése volt. A hároméves programot Jászapáti, a megyei kormányhivatal és a Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány konzorciuma valósította meg.

– Fontos üzenete van, és fontos időszakot zár le a projekt. Köszönet illet mindenkit, aki a megvalósításban részt vett, hiszen a legfontosabb a munkahelyek kérdése, járvány esetén is – jelentette ki a program zárórendezvényén a kormányhivatal vezetője.

Dr. Berkó Attila elmondta: az elmúlt időszak kihívása volt, hogy elért eredményeinket meg tudjuk-e tartani, lesz-e munkája az embereknek, tudják-e biztosítani a megélhetést családjaik számára. – A számok azt mutatják, hogy ez sikerült. Sikeres munkaerőpiaci program valósult meg Jászapáti járásban, hiszen több mint 200 millió forintos támogatással közel 200 embert sikerült foglalkoztatni. A foglalkoztatottak közel fele a támogatási időszak után is állásban maradt a partnercégnél – közölte. Kiemelte: ez már a sokadik olyan program, amellyel a járási hivatalon keresztül munkahelyeket teremt az állam Jászapáti térségében.

A kormánymegbízott hozzátette: a hivatalra újabb hatalmas feladat vár, hiszen a pandémia miatt további munkahelyeket kell megőrizni. Amíg csak egy ember is van a Jászságban, aki dolgozni szeretne, de nincs munkája, addig a járási hivatalnak lesz munkája – mondta.

A konzorciumvezető jászapáti önkormányzat részéről ifj. Pócs János alpolgármester megköszönte a paktumban résztvevők munkáját.

Az előadásokon elhangzott: a járvány alatt csaknem minden álláskeresőt támogatni tudott a foglalkoztatási osztály, és a csoportos létszámleépítések is elkerülték a térséget. A kormányhivatal megyei szinten is nagy erőkkel dolgozik a képzések, tanfolyamok beindításán. A most zárult projekt valamennyi célját megvalósította, és a foglalkoztatásba bevonni tervezett álláskeresőknél jóval többen vettek részt a programban.

Aktuálismunkaerőpiaci programJászapáti