Eddig több mint 19,5 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelyre a Magyar Állami Operaház A diótörő-előadások diótörő-babáját ajánlotta fel.
Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában elmondta: az intézmény életében 1914 óta ez az első alkalom, hogy Csajkovszkij A diótörő című emblematikus művét nem tudják előadni a karácsonyi időszakban, ezért a közönség december 24-én az interneten láthatja majd. Hozzátette, hogy hetente rendszeresen ingyenes online előadásokkal várják a nézőket, emellett készülnek az Eiffel Műhelyház átadására, valamint az Andrássy úti épületbe való visszaköltözésre is. Kiemelte, hogy náluk nem voltak elbocsátások, a magánénekesek és karmesterek megsegítésére pedig segélyprogramot dolgoztak ki.
A közmédia Jónak lenni jó! egész napos műsorfolyama december 20-án immár kilencedik alkalommal várja a nézőket és a hallgatókat. A jótékonysági kampány támogatói egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá.
A 13616-as adományvonal tárcsázásával vagy sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.
Az építőipari kommunikáció és marketing területén végzett úttörőtevékenységét emelte ki az ÉKM Kincses Péter munkáját méltatva.