Ha a járványügyi intézkedések engedik, a PET Kupa idén nyáron a hagyományos felső-tiszai nagy futam mellett két kisebb hulladékgyűjtő versenyt is rendez: nyár elején a Tisza-tavon, ősszel pedig a Bodrogon. A csapatok jelentkezését március 15-ig várják a szervezők.
Az elmúlt hetekben 22 tonna hulladékot emeltek ki a Tiszából a folyó felső szakaszán, majd dolgoztak fel, ebből több mint 7 tonnányit újrahasznosítanak - közölték az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a PET Kupa szervezői.
Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hatodszor vetette be a magyar fejlesztésű vásárosnaményi gépsort, amellyel a Tisza sodrásával érkező teljes hulladékmennyiség háromnegyedét sikerült megfogni.
A PET Kupa hulladékkezelő csapata 7,1 tonna hulladékot válogatott anyagfajtákra, csak PET-palackból hozzávetőlegesen több mint 300 ezret tömörítettek és báláztak be újrahasznosításra.
A folyóáradások idején, januárban a PET Kupa csapatai elsőként a Bodrogon, Olaszliszka mellett vetették be hulladékgyűjtő hajójukat, a PET II-t. Az összehangolt munkát az önkormányzat, civilek és révészek is segítették. Ugyanitt GPS-jeladóval ellátott palackokat is elindítottak, hogy megfigyeljék a hulladéktorlaszok mozgását.
A bodrogi árhullám után a Tisza tetőzésével munkába állt a vízügy gépsora. Vásárosnaménynál a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már nemcsak ukrán, hanem jelentős mennyiségű román szennyeződést is kitermelt, amely a Szamoson keresztül érkezett.
A hulladék előválogatása a vásárosnaményi híd lábánál kiépített kármentesítési területen kezdődött el, ahol a vízügy választotta szét a főként uszadékfából álló szerves részt a szervetlen anyagoktól. A magas vízállás és a hideg időjárás ellenére csaknem 2000 köbméter anyagot, 80 százalékban uszadékfát mozgattak meg.
A PET Kupa akciócsoportja az így kitermelt és szétválasztott szervetlen anyagokat válogatta tovább különböző anyagfajtákra: a mérlege 3,3 tonna üveg, 160 kilogramm fém és 3,8 tonna műanyag, olyan újrahasznosítható anyag, ami visszakerül a körforgásba.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.