2024.04.19, Péntek
Hazai forrásból újult meg 2,7 kilométer útszakasz Tiszaföldváron
Szféra-Tisza Kft.

Hazai forrásból újult meg 2,7 kilométer útszakasz Tiszaföldváron

mti

2021.06.24. 16:07

A beruházás befejezését követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási idő is rövidül.

Hirdetés

Megújult a 46334-es jelű Tiszaföldvár-Homok vasútállomáshoz vezető út Tiszaföldvár belterületén levő 2,7 kilométeres teljes szakasza.

Gaal Gergely, a Miniszterelnökség helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítésért felelős miniszteri biztosa csütörtökön, a helyszíni útátadáson elmondta: a beruházást a Magyar Falu Programban bruttó 409 millió forint hazai forrásból finanszírozták a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.

Kitért arra, hogy a Magyar Falu Programnak négy fő pillére van, ebből az egyik a falusi csok, amely igénylésére több mint 20 ezer kérelem érkezett, és több mint 100 milliárd forint értékű támogatást kaptak az erre vállalkozó családok. A másik pillér a kis léptékű helyi fejlesztéseket, a helyi életminőség javítását célzó fejlesztéseket tartalmazó pályázati rendszer. Ebben a Magyar Falu Program az elmúlt három évben több mint 610 milliárd forint értékben ad, adott lehetőséget a fejlesztésekre az ötezernél kevesebb lakosú településeken - tájékoztatott. A harmadik pillért jelentő falusi kisboltok támogatására 48 milliárd forint áll rendelkezésre - fűzte hozzá. A miniszteri biztos negyedik pillérként említette a falusi útalapot, amely során az útfejlesztéseket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. valósítja meg. Az év végéig várhatóan 3 ezer kilométer út újul meg ennek a támogatásnak köszönhetően - számolt be, megjegyezve: eddig Jász-Nagykun-Szolnok megyében 6 milliárd forint értékben újultak meg utak és tovább folytatódnak a felújítások.

Boldog István, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta: harminckilenc évet vártak a helyiek a Tiszaföldváron immár elkészült út felújítására, amelyen nagyon sokan közlekednek. Szólt arról, hogy a 2013 óta minden évben újultak meg rossz, elhanyagolt utak a térségben és még mindig vannak korszerűsítésre szorulók. Megemlítette, hogy terveik között szerepel a kengyeli bekötő úttól Kunszentmártonig tartó utat is korszerűsíteni.
Kitért arra, hogy a Magyar Falu programban számtalan bölcsőde, óvoda, általános -és középiskola épül vagy újul meg és ez nagyon fontos a térség megtartó ereje szempontjából a munkahelyek, vállalkozások mellett.

Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke üdvözölte, hogy a magyar kormány fontosnak tartja az infrastrukturális beruházásokat, hiszen szavai szerint mindennek az alapja a gazdaság fejlődése, ehhez pedig elengedhetetlen a jó minőségű út. A következő európai uniós ciklus Jász-Nagykun-Szolnok megyét érintő forráselosztásáról elmondta: jelentős összeget szánnak a megye elmaradott úthálózatának újítására és ebben belterületi útszakaszok is lesznek. Az előző ciklushoz képest csaknem háromszor több forrást fordítanak erre a célra - fejtette ki. Emellett folytatódik a hazai forrásból megvalósuló Magyar Falu Program, a Kreatív régió program pedig új lehetőségeket jelent a települések számára - számolt be.
A megye úthálózatának legelmaradottabb része Tiszazugban és a Nagykunságban van, ezért ezekre a térségekre külön hangsúlyt fektetnek - közölte.

Kovács Péter, a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok megyei igazgatója a fejlesztés részleteiről elmondta: a beruházás során a Tiszaföldvár - Homok vasútállomáshoz vezető út egy szakaszán a meglévő burkolat teljes felületén profilmarást végeztek a szakemberek. A burkolatmarást követően a pályaszerkezetre teljes pályaszélességben 7 centiméter vastagságban új kötőréteg és 4 centiméteren új kopóréteg készült. A felújított teljes belterületi szakaszon egy méter széles stabilizált padka épült.
Megújult hét autóbusz-megállóhely, amelyeket akadálymentesen lehet megközelíteni. A közintézmények - óvoda, iskola - vonzáskörzetében 30 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be. Továbbá új, tartós burkolatjeleket festettek fel és a KRESZ táblákat is kicserélték - sorolta.

AktuálisTiszaföldvár