Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.
Augusztus első napjaiban elkezdődött a 147-es számú, Kiskunfélegyháza–Orosháza vasútvonal Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszának átfogó felújítása – derül ki a MÁV-csoport tájékoztatásából.
A mintegy 7,5 kilométer hosszú pályaszakaszon négy hónapon keresztül dolgoznak a vasúttársaság szakemberei.
A beruházás célja a leromlott pályaállapot miatt bevezetett, jelenleg érvényes 30 km/órás sebességkorlátozás megszüntetése. A munkálatok befejezése után, várhatóan 2027 elejétől ismét a hatóságilag engedélyezett 60 km/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok. Ennek köszönhetően mintegy nyolc perccel rövidülhet az eljutási idő a vonalon.
A komplex pályafelújítás során összesen 16 kilométernyi, egyenként 120 méter hosszú sínt építenek be, és 12 500 elhasználódott vasbetonaljat cserélnek ki. A vágány megfelelő alátámasztásához és stabilitásához mintegy 13 ezer tonna zúzottkövet használnak fel.
A kivitelezés hét közúti–vasúti átjárót is érint. Emellett megújítják egy teknőhíd szigetelését, valamint karbantartanak két rövid kerethidat. Az átjárók átépítése miatt több, kisebb forgalmú földúton időszakos teljes lezárásokra is számítani kell.
A pályaépítéshez kapcsolódva a Városi park és a Csongrádi úti tanyák megállóhelyen is beavatkozásokat végeznek. A meglévő peronokat felújítják, aszfaltburkolattal látják el, felületüket pedig a sínkorona szintjéhez képest 15 centiméter magasra emelik. A fejlesztés megkönnyíti majd a vonatokra történő fel- és leszállást.
A munkálatok teljes kizárásos vágányzár mellett zajlanak. Emiatt augusztus 3-tól a december 12-i menetrendváltásig valamennyi vonat helyett pótlóbuszok közlekednek Kiskunfélegyháza és Szentes között. A MÁV felhívta a figyelmet arra, hogy a buszok több településen nem közvetlenül a vasútállomásoknál, illetve a vasúti megállóhelyeknél állnak meg.
A munkákról Vitézy Dávid is beszámolt közösségi oldalán. A beruházási és közlekedési miniszter a 147-es vonalon folyó munkák ismertetésén kívül arról írt, hogy a július 22-én bejelentett Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervnek köszönhetően a magasabb színvonalú szolgáltatás érdekében az egész országban korszerűsítik a leromlott vasúti infrastruktúrát. Úgy fogalmazott:
A vasúti pálya folyamatos karbantartásában is nagy a lemaradásunk. A fő- és mellékvonalak rendszeres felújítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a pálya állapotának minősége megtartható legyen. A Kiskunfélegyháza és Gátér közötti felújítás nettó 1.375 millió forintba kerül. A célunk, hogy ahol csak lehet, felszámoljuk a sebességkorlátozásokat, minőségi körülményeket, valamint jobb utazási élményt teremtsünk az utasok számára.





Két uszályt indítottak a mohácsi hídépítésről Paksra, mindkettő meg is érkezett. Ugyanakkor speciális vízépítési terméskövet is biztosítanak a fenékküszöb építéséhez, szállítással együtt.