Az országban egyedülálló módon a JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal immár 21. alkalommal is elkészítette TOP 50 kiadványát. A kötetben ezúttal is a megye gazdaságát leginkább befolyásoló és meghatározó cégek, vállalkozások kaptak helyet.
A TOP 50 kiadvány összeállításakor ezúttal is a társasági adóbevallásokban szereplő adatokat vették alapul, ugyanakkor az olvasó átfogó képet kaphat a megye gazdaságáról is.
Ami 2015-öt illeti, az előző évhez képest 7,6%-kal nőtt a társas vállalkozások nettó árbevétele, mintegy 3 ezer emberrel többet foglalkoztattak és csaknem 7%-kal emelkedett az egy főre eső munkabér. Az adózás előtti eredmény viszont csökkenést mutat, pénzügyi nyereséget 1617 gazdálkodó mutatott ki, míg veszteséget 2400-an könyveltek el.
A prímet továbbra is a feldolgozóipar, a kereskedelem és mezőgazdaság viszi, de szintén jelentősnek számít a szolgáltatások árbevétele.
A TOP 50-ben szereplő cégek erejét jól mutatja, hogy a megye nettó árbevételének mintegy ¾-ét realizálták. A megyeszékhely vonzáskörzetén kívül a legtöbb társas vállalkozás Jászberény térségében működik, e két körzetben koncentrálódik a cégek döntő többsége. Ennek megfelelően az élen nincs változás: továbbra is a Samsung, az Elektrolux és Jász Plasztik vezeti rangsort. Negyedik helyre viszont feljött az Eagle Ottawa, ötödikre az Accel Hunland Kerékpárgyár, míg hatodik lett a Claas Hungária.
Az eseményen a hagyományoknak megfelelően átadták az Év Vállalkozása, az Év Kiváló Gyakorlati Képzőhelye díjakat, valamint a kamarai elismeréseket.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.