2021.10.27, Szerda

Jövő tavasszal megkezdődhet az M44 Tiszakürt-Kondoros szakaszának építése

mti

2016.11.16. 15:48

Jövő tavasszal megkezdődhet az M44 gyorsforgalmi út 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése.

Hirdetés

A nyertes vállalkozókkal a szerződést december elején kötik meg, a munka 2017 elején kezdődik. A kivitelezés 2019. harmadik negyedévére fejeződik be.


Az új nyomvonalon vezető, kétszer két forgalmi sávos gyorsforgalmi úton négy külön szintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítanak ki. 

A Kőrös felett 450 méteres acél ívhíd épül, díszvilágítással. Két kisebb híd is épül, a Dögös-Kákafoki csatorna és a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett. Kardosnál üzemmérnökségi telepet hoznak létre.

 

A 62 kilométeres szakasz három ütemben valósul meg, a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes, legalacsonyabb ajánlatot tevő kivitelezők: az első ütemet 56,5 milliárd forinttal a harmadikat 45,2 milliárd forinttal Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. nyerte, a másodikat pedig az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft. és A-Híd Zrt. 43,98 milliárd forinttal. Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.


A kivitelezés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg.

GazdasággyorsforgalmiM44NIF Zrt.Tiszakürt