2024.12.03, Kedd

M4: a Hódút, a Duna Aszfalt és az A-Híd nyert, az Itinera és a Közgép támad

magyarepitok.hu

2016.12.24. 08:01

Az M4-est a román határig meghosszabbító autópálya-szakasz kivitelezését három cég nyerte el, az alacsony árral pályázó Itinera és Közgép ajánlatát érvénytelennek minősítette az ajánlatkérő. Utóbbi két cég megtámadta a határozatot a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Kihirdették az M4-es autópálya Berettyóújfalu és Nagykereki közötti szakaszának második ütemére kiírt közbeszerzés nyertesét. Ez a szakasz egészíti ki az M35-ös autópálya meghosszabbítását Debrecentől a román határ felé.


Az ajánlatkérő három érvényes ajánlatot állapított meg

A mintegy 26 és fél kilométeren megépülő utat a hirdetmény szerint a Hódút Kft., a Duna Aszfalt Kft. és az A-Híd Zrt. közös ajánlattevőként kivitelezi. A fejlesztés ellenszolgáltatásának összege nettó 83 milliárd forint. Érvényes ajánlatot tett még a Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítési Kft. közös ajánlattevőként, valamint a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta SDD konzorcium.

A hirdetmény szerint a beruházásban az útszakasz megépítése mellett

  • irányonként egy-egy egyszerű pihenő,
  • egy ideiglenes határátkelőhely,
  • egy tengelysúlymérő állomás,
  • továbbá húsz darab híd és két különszintű csomópont is létrejön

A szakasz első ütemének kivitelezését a Hódút és a Duna Aszfalt nyerte meg novemberben.


Egyelőre nem lehet szerződni a nyertesekkel

A közbeszerzési hirdetményből kiderül, hogy az olasz Itinera S.P. A. és a Közgép Zrt. alkotta konzorcium ajánlatát érvénytelennek minősítette az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Zrt. Az Itinera és a Közgép az eredmény kihirdetése után megtámadta a döntést, és a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult az ajánlatkérő szerintük nem megalapozott szempontjai miatt. Emiatt a közbeszerzés eredménye még nem végleges, a nyertesekkel nem köthetnek szerződést.

Korábbi sajtóhírek szerint a két cég a versenytársak árajánlatainál jóval olcsóbb, azoknak mintegy 60 százalékát kitevő, 58 milliárd forintos árral próbálta meg elnyerni a szóban forgó közbeszerzését. Az alacsony árakkal pályázó, ugyanakkor több szempontból is hiányosan kivitelező (vagy a munkát el sem végző) cégekkel két nagyobb anyagunkban is foglalkoztunk: a váci elkerülő útról szóló cikkünkben az Itinera, míg az erdélyi autópályákról írt riportunkban a hozzá hasonlóan viselkedő külföldi kivitelezők okozta súlyos károkat mutattuk be.

ColasGazdaságDuna Aszfalt Kft.M4-esA - Híd Zrt.autópályaHódút Kft.