Az Akker-Plus Kft. a tetőépítés témakörében tartott kivitelezői konferenciát pénteken. Az eseményen a szakma meghatározó képviselői mutatták be az idei év legfontosabb aktualitásait, valamint az üzletileg új sikerekkel kecsegtető újdonságokat.
Endrődi Ferenc, a 27 éves Akker-Plus Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a Hufbau csoport jelenlegi bővülése során 3-5 év alatt országos hálózatot szeretne felépíteni. Ehhez egy üzleti modellt is kialakítottak, melynek négy fontos eleme van: az áruház, a régióközpont, a kiskereskedések és a szakkereskedések. A csoport számára lényeges, hogy mindig a vevők mellett álljanak, a lehető leggyorsabb és legprofibb kiszolgálással.
Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a következő években 5-8 ezer ember érkezik majd Kecskemétre, akik miatt a tetőépítők is új megrendelőkre számíthatnak a jövőben.
A konferencián gyakorlati bemutatókra is sor került, főszerepet kaptak a tetőfedés mellett a hőszigetelő anyagok, nyílászárók, valamint a kéményrendszerek is. Az első előadást Varga Dénes közgazdász tartotta, aki az Építési Piaci Prognózisról tartott előadásában kiemelte: a növekedés motorjaként az elkövetkező években a lakásépítést emeli ki, de előrejelzése szerint a konjunktúra a korábbihoz képest fele olyan hosszú és fele olyan erős lesz.
A KNAUF Cégcsoport előadásában a hőszigetelési előírások változására hívta fel a figyelmet. Az uniós direktíva előírásainak megfelelően, a költségoptimalizált energiahatékonysági szintek elérése érdekében 2015. január elsejétől Magyarországon is szigorúbb előírások léptek életbe az épületek hőátbocsátási tényezőire (U-érték) vonatkozóan, vagyis épületeinknek jobban meg kell tartaniuk a meleget. Erre több megoldást is hoztak az előadásuk során.
A VELUX Cégcsoport térnyerő kategóriájának legújabb tagjával, a manzárdablakkal is megismerkedhettek a konferencián résztvevők. A manzárdablak egyedülállósága abban rejlik, hogy az ablak előtt állva szemből és felülről is elénk tárul a külső környezet látképe, sokkal nagyobb térérzetet adva egy hagyományos homlokzati ablakhoz képest. Az ablakok tetősíkból kiemelt beépítéséhez speciális burkolókeretre van szükség.
Néha egymásnak ellentmondó feltételeknek kell megfelelni a hő- és hangszigetelés során – derült ki a Bachl Hőszigetelőanyag-gyártó Kft. előadásából. A vasbeton koporsófödém olyan magastető megoldás, mely magas komfortfokozatot és életminőséget nyújt. Az ácsolt, hagyományos, könnyűszerkezetes tetőkialakításokhoz képest a vasbeton födém magas testsűrűségének köszönhetően lényegesen kedvezőbb hangszigetelő és hőtároló képességgel bír, valamint a tűzzel és a földrengéssel szemben is nagyobb biztonságot ad.
A Bramac Kft. energiahatékony rendszerelemeket mutatott be, melyek elsősorban azért időszerűek, mert szigorodnak az épületek energetikai jellemzőit meghatározó jogszabályok. Az emelt követelmények teljesítéséhez jobb hőszigetelő képességű termékekre van szükség: ilyen a szarufa felett folytonosan fektethető, nút-féderes csatlakozású PIR hőszigetelő tábla, mellyel hőhídmentesen lehet szigetelni a tetőtereket. Emellett egy speciális, a gyártó által kifejlesztett hőreflektáló cseréppel védekezhetünk a tetőterek nyári felmelegedése ellen.
A Ratscheck Scheifer Kft. egy érdekes videót hozott a konferenciára. „A föld mélyéről a világ tetejére” című anyagban betekintést adtak a természetes pala bányászatának és megmunkálásának munkafolyamataiba. A Leier Hungária Kft. egy gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást tartott a legnépszerűbb Lsk kéményükről, mely fokozott hőszigetelésével bármely házhoz jól illeszkedik. Az Lsk kémény kiválóan konfigurálható, bármilyen tüzelőanyaggal alkalmazható, és emellett szellőzőkürtős kivitelben még az égéshez szükséges levegőt is biztosítja.
A 133 éves Creaton Cégcsoport komplett rendszereinek bemutatásával készült a konferenciára, ahol termékkínálatuk széles palettáját ismertették a jelenlévőkkel a hódfarkú cserepektől a húzott falcos cserepeken és tetőfóliákon át a fényáteresztő kristály üvegcserepekig. Különös hangsúlyt fordítva arra, hogy a tető többszintű szerepét kiemeljék. Merthogy a tető nem csak a külső hatásoktól véd, hanem esztétikai élményt is nyújthat, mint mondták.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.