A horgaszokert.kormany.hu lapon 6 kérdés támogatását vagy elutasítását lehet jelezni, köztük egyebek mellett azt, hogy induljon-e program a magyarországi vizek halgazdagságának visszanyerésére, kapjanak-e kiemelt állami támogatást a horgász szervezetek, vezessék-e be az egységes "magyar horgászkártyát", vagy, hogy szigorítsák-e a büntetési tételeket.
Online kérdőívben várja a kormány a horgászok véleményét a horgászat jövőjének kormányzati elképzeléseiről, javaslatairól - mondta a stratégai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Nyitrai Zsolt, a 25. fegyver, horgász, vadász szakkiállításon (FeHoVa) a Hungexpo vásárközpontban a több mint 400 ezer tagot számláló Magyar Országos Horgász Szövetséggel (Mohosz) közösen elért sikerek között említette például az új halgazdálkodási törvény megalkotását, és megjegyezte, hogy a közös munka és az együttgondolkodás teremtett alapot a párbeszéd folytatására. A kérdőíveket március 8-ig lehet kitölteni.
Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szervezetnek mintegy 444 ezer tagja van, a korábbi évek csökkenő tendenciája után az utóbbi 3-4 évben mintegy 100 ezerrel nőtt a horgászok száma. Tavaly 444 128 állami horgászjegyet váltottak ki a horgászok, akik tavaly és tavalyelőtt is mintegy 5400 tonna halat fogtak ki a magyar vizekből. Tavaly több mint 3 ezer tonna halat telepítettek a vizekbe - mondta.
Az állami horgászjegyek bevétele 2018-tól a Mohosznál marad, ami évente mintegy 800 millió forintos bevételt jelenthet. Ebből egyebek mellett korszerűsíthetik a halőri eszközöket. A hivatásos halőrök száma mintegy 600, míg társadalmi megbízás alapján további mintegy 1000 halőr tevékenykedik, ennek is köszönhetően az orvhalászok az utóbbi időben már egyre kevesebb kárt okoznak. A Mohosz szeretné azt is elérni, hogy minél több fiatal horgásszon, ezért is egyszerűsítik a horgászvizsgát és az okmányok megszerzését is - mondta Szűcs Lajos.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.