Ideje volt megerősíteni a Zádor utcát.
A nagykunsági és alföldi városok értékeinek védelmét hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kunhegyesi felújított Zádor utca átadó ünnepségén. A település 1889-ben épített első szilárd burkolatú útját a városi önkormányzat már több mint egy évtizede helyi műemlékvédelem alá helyezte.
Fazekas Sándor ünnepi beszédében kiemelte, elődeink hagyatéka, az épített környezet, útjaink, műemlékeink, nemzeti kincseink, amelyeket az unokák számára megóvni kötelességünk. Itt, szűkebb hazánkban, a Nagykunságban is.
A tárcavezető szerint a 18 millió forintos beruházás az elmúlt időszakban egyre sürgetőbbé vált, hiszen az út állaga mindinkább romlásnak indult. A környék gyarapodásával járó megnövekedett forgalom egyre nagyobb terhet rótt az alapépítmény nélküli burkolatra.
(FM Sajtóiroda)
Összesen akár 145 ezer köbméter kő felhasználásával építenek fenékküszöböt a Dunán, a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek között. A rendkívül gyors ütemben megvalósuló vízépítési beruházás során először kőpaplant terítenek a folyómederre, majd többtonnás kövekből, rétegenként alakítják ki a vízszint megemelésére szolgáló műtárgyat. A kivitelezés napi 24 órában zajlik majd.