2019.07.20, Szombat

Hirdetés

Befejezik a kerékpárutat és két kisebb híd is épül a Tisza-tónál

Befejezik a kerékpárutat és két kisebb híd is épül a Tisza-tónál

mti

2016.08.08. 06:39

3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, miután tegnap ellátogatott a tiszafüredi Decathlon Tavi Napokra.

Hirdetés

Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.
    

- Ezzel a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között - mondta a kormánybiztos.
    

A kerékpárút megépítésére már elkészültek a tervek, ezért a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás.    

 

 

Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke a megye lakossága nevében üdvözölte a kormány döntését és reményét fejezte ki, hogy a kivitelezés minél hamarabb elkezdődhet. Azt is hangsúlyozta, hogy a kerékpáros turizmus, a természetjárás az országos átlag fölött nő ebben a turisztikai régióban. A fejlesztéseknek köszönhetően a Tisza-tavat, Közép-Európa egyik legszebb természeti környezetét egyre többen ismerik meg.

 

A Tisza-tó körül jelenleg Poroszló, Sarud, Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős és Tiszafüred társégében a töltésen futó jó minőségű aszfaltozott bicikliút van, ez a teljes kör mintegy 80 százalékát fedi le. A hiányzó szakaszon Tiszafüred és Poroszló között a 33-as úton jelentős autós és kamionos forgalom zajlik.

 

Helyi hírekkerékpárútTisza-tó