2020.10.31, Szombat

Hirdetés

Holnap indul a Testvértelepülési Találkozó Mezőtúron

Mezőtúr Város Önkormányzata

2016.08.17. 13:01

Mezőtúr Város Önkormányzata sikeresen pályázott az „Europe for Citizens” „Gyermekfejjel az Unióról – Gyermekszájjal a Jövőről” című Testvértelepülési Találkozó pályázatra. A rendezvény 2016. augusztus 18-21. között kerül megrendezésre.

Hirdetés

Árkos, Sepsiköröspatak-Kálnok, Weida, Makow, Törökbecse és Sárosfa képviseletében a főként diákokból álló küldöttségei fogadták el a város meghívását. Az olasz Canelli városa nem tud megjelenni a rendezvényen, de ettől függetlenül a jövőben számítanak a kapcsolat ápolására.

Az első nagy találkozásra augusztus 18-án kerül sor, amikor is az összességében mintegy 100 főből álló vendégsereg egy nyitó vacsora keretében ismerkedik meg egymással. A vacsora mellé a kellemes dallamokat Szilágyi Attila énekes, gitáros szolgáltatja majd.

Másnap, kora reggel indulnak a buszok Budapestre. Út közben egy rövid idegenvezetés keretében igyekeznek megismertetni a vendégekkel azon legfontosabb információkat, amelyet Magyarországról, Budapestről, a Parlamentről mindenképpen tudni érdemes. A Fővárosban megtekintik majd a Hősök terét, a Városligetet, az EU-csatlakozás alkalmából felállított Időkereket, majd sétálnak a Duna-parton. Ezek után a Parlament látogatása következik. Haza érkezést követően meleg vacsora fogadja majd az utazókat.

A szombati napot egy Gyermek Parlamenttel nyitják a Városháza Dísztermében, amelynek keretében egy Mini Plenáris Ülést fognak tartani az Andrea-teremben. Itt a gyermekek előre megadott Európai Uniós szakpolitikai ügyekben fognak állást foglalni. Míg a fiatalok egyik csoportja „vitatkozik”, szavaz és dönt, addig a többiek a Kóborka Állatmenhelyen önkéntes tevékenység keretében ajándékot visznek a kutyusoknak, tevékenykednek a telepen.

A Szent István Napi Ünnepségen az aratófelvonulást követően, 14 órakor ünnepi beszédet mond Máthé Árpád, Árkos község polgármestere. Az ünnepi műsorban közreműködnek majd a testvértelepülések gyermekei is, táncos és zenés produkcióikkal.

 

Az ünnepséget követően a vendégek megtekinthetik a város nevezetességeit, hajókirándulás alkalmával gyönyörködhetnek Berettyó festői környezetében, továbbá sötétedéskor a Lampionúsztatás rendezvényen hangsúlyozva az összetartozás erejét közös lampiont helyeznek el a vízen. Az este zárásaként fergeteges, öröm zenétől hangos utcabál veszi kezdetét a Kossuth Lajos téren.

A program 21-én, vasárnap a végéhez ér, hiszen reggeli után elbúcsúznak a remélhetőleg kellemesen elfáradt, élményekkel teli, elégedett vendégektől.

forrás: Mezőtúr Város Önkormányzata