2024.03.29, Péntek
Tradícióra és az innovációra épül a Jászság fejlődése
Piroska Miklós facebook

Tradícióra és az innovációra épül a Jászság fejlődése

kormanyhivatal.hu

2019.05.13. 17:01

Gazdasági fellendülés bontakozott ki az elmúlt időszakban – mondta dr. Berkó Attila a III. Jászsági Gazdasági Konferencián. A kormánymegbízott hozzátette: a megye gazdasági teljesítményének egyharmadát állítják elő a Jászságban, emellett az export háromnegyede is itt keletkezik.

Hirdetés

A térség vezető ágazata az ipar, amelyhez a környéken működő számos ipari park maximális kapacitás-kihasználtsága is hozzájárul – hívta fel a figyelmet dr. Berkó Attila, majd méltatta a megye vállalkozásainak racionális létszámgazdálkodását.

„A kormányhivatal foglalkoztatási osztályainak közreműködésével több mint 2700-an tudtak elhelyezkedni a Jászságban, vagyis átlagosan minden második munkaerő-közvetítés sikeres volt” – húzta alá.

 

Kitért a térségben sikeresen zajló foglalkoztatási programokra is, melyekkel kapcsolatban leszögezte: „Meg kell találni a csatornát azokhoz az emberekhez, akik még nem tudtak elhelyezkedni, és élhető alternatívát kell nyújtani számukra”.

A kormánymegbízott az egész megye fejlődése szempontjából a versenyképesség javítását, a munkaerőpiac fejlesztését, és az identitást nevezte meghatározónak. Ezekről szólva úgy értékelt: stabil növekedési pályán kell tartani a gazdaságot, fel kell kutatni a munkaerő piaci tartalékokat, és erősíteni kell a megyében élők összetartozás-érzetét.

 

Összegzésében a kormányhivatal aktív közreműködését hangsúlyozta: „célunk, hogy a minél hatékonyabb ügyintézéssel tevékeny részesei legyünk a megye erősödésének”.

 

Szepesi Balázs gazdaságfejlesztési helyettes-államtitkár a konferencián a hazai vállalati szektor bővülésére hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a magyar kis- és középvállalkozások termelékenységének növekedése meghaladja az uniós átlagot.

 

 

Pócs János országgyűlési képviselő különlegesnek nevezte a jászsági gazdasági szereplők kapcsolattartási technikáit, ami szerinte nagyban segíti a helybeli vállalkozások sikerességét.

Chikán Attila egyetemi professzor Magyarország versenyképességét dinamikusan javulónak értékelte, de – mint fogalmazott – van még teendő annak érdekében, hogy a térségbeli országok növekedési ütemét elérjük.

 

„Fontos, hogy létrehozzunk olyan eseményeket, amelyek információt tudnak nyújtani a jászsági cégeknek, és segítik a stratégiai tervezést” – mondta dr. Rédei István. A Jászsági Menedzser Klub Egyesület elnöke hozzátette, a gazdasági fejlesztés szempontjából is meghatározó a közösségi gondolkodás.

Helyi hírekJászsági Gazdasági Konferencia