Nagyon jók voltak idén a szolnoki gyermekek, bizonyíték erre, hogy a Coop Mikulás és a kisvonata idén két napig is a városban lesznek.
Mindezt sajtótájékoztatón jelentették be december 2-án, ahol kiderült: a kisvonat december 5-én csütörtökön, és december 6-án, pénteken 15 és-19 óra között indul a Kossuth téren lévő és a Szolnoki Sportcentrum szervezésében működő Adventi Faluból körjáratra.
A karszalag bármely COOP Szolnok Zrt. által üzemeltetett szolnoki üzletben beszerezhető 1000 Ft feletti vásárlás esetén. A legkisebbeket a felnőttek karszalag nélkül is elkísérhetik a kisvonaton.
A tájékoztatón Füle István alpolgármester megköszönte a Coop Szolnok Zrt. vezetőinek, hogy immár 17. alkalommal megszervezik a Coop Mikulás látogatását, és ajándékaikkal mosolyt varázsolnak a gyerekek arcára.
A Coop Mikulás idén is kedvenc foteljében, angyal és krampusz segítőivel várja a szolnoki Kossuth téren, az Adventi Faluban a gyerekeket, akik elmondhatják kívánságaikat, illetve szavalhatnak, énekelhetnek a Mikulásnak.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a Coop Mikulás Kisvonat idén sem csak Szolnok utcáin lesz látható: Debrecenben tizennegyedik, Gyöngyösön pedig hatodik alkalommal igyekszik örömöt szerezni a kicsiknek, illetve idén első ízben Egerbe is ellátogat. A Coop Mikulás programja idén így rekordot dönthet, hiszen akár a 10 ezer gyereket is megajándékozhat édességekkel, illetve élményekkel.