A szervezők összesen mintegy 3000 embert várnak.
Október 4-én, szombaton kerül sor az V. Jászság Dinamikája Futónapra Jászberényben. Az országosan is példaértékű, helyi összefogással megvalósuló, nonprofit rendezvényen a fogyatékkal élők és a nevezést előre leadó 18 éven aluliak is ingyen vehetnek részt, és próbára tehetik magukat a hazánk egyik legizgalmasabb pályáján kijelölt távokon.
A Jászság Dinamikája Futónap hagyományát egy jászberényi célgépgyártó, a Konkoly Electro Kft. indította útjára 2019-ben, majd két év Covid miatti kényszerszünet után immár ötödik alkalommal várják mindazokat, akik szeretnék átélni a közös sportolás örömét és tennének az egészségükért.
Az előnevezések alapján idén rekordszámú, 1400 futó vehet részt az eseményen, így a várhatóan csaknem ugyanennyi kísérővel és a 100-nál több önkéntessel együtt kijelenthető, hogy a kezdeményezésből mára a térség legnagyobb tömegsport rendezvénye lett.
„Már az első alkalommal sokan segítettek nekünk, mára pedig nyugodtan mondhatom, hogy egész Jászberény és a Jászság is magénak érzi az eseményt. Számunkra ez kezdettől fogva a közösségépítésről szólt, illetve arról, hogy helyi munkáltatóként valami értékeset tudjunk adni a társadalomnak. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ebben rengeteg támogató állt mellénk. Az sem véletlen, hogy nem versenyről, hanem egy barátságos futónapról beszélünk, ahol nem az időeredmények, hanem a közös élmények, egymás segítsége és az egészségtudatosság van a középpontban” – fogalmazott Konkoly-Szappanos Anett, a Konkoly Electro Kft. HR-vezetője és az esemény egyik főszervezője.
A helyszíni regisztráció 8:30-kor kezdődik, az első rajt 10 órakor lesz. A legkisebbeket a 300 méteres gyerekfutam várja, de lesz 1200 és 3500 méteres táv is – előbbin az esemény egyik legszívmelengetőbb momentumaként évről évre rengeteg fogyatékkal élő indul el kísérőikkel együtt. A 7, 14 és 21 kilométeres futamok pedig az ország talán legkülönlegesebb körpályáján zajlanak, amely érinti a Jászberényi Állatkertet, a Lehel Termál- és Strandfürdőt, valamint egy másfél kilométeres erdei szakaszt is.
A Jászberényi Triatlon Sportegyesület, a Konkoly Electro és a Viktor GSM főszervezésében megvalósuló futóünnepen Jászberény városa díjazza a legfiatalabb és legidősebb helyi futót, míg a Konkoly Electro a legtöbb fővel résztvevő munkahelyet és közintézményt jutalmazza külön. A Hűtőgépgyári lakótelepen található focipályánál felállított központban színes kísérőprogramok, játékok, bemutatók, valamint egészségügyi állapotfelmérés és tanácsadás várja a kilátogatókat.