2024.04.18, Csütörtök

Jónak lenni jó! - Már több mint 100 millió forint gyűlt össze

2015.12.13. 19:16

Hirdetés

Már több mint 100 millió forint gyűlt össze vasárnap késő délutánig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek idei kedvezményezettje a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ).

A cégek közül Metro Kereskedelmi Kft. 7 millió forintot, a Mercedes-Benz Hungária Kft. csaknem 45 millió forintot adományozott a hátrányos helyzetben élő, valamint a beteg gyermekek segítését és gyógyítását célzó programok megvalósítására - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője vasárnap az MTI-nek. Emellett a közmédia önkéntes munkatársai műsorzárásig várják a telefonos felajánlásokat a gyermekmentő szolgálat javára. 
Vidéki színházak mellett a Fővárosi Nagycirkusz is csatlakozott az idei kampányhoz, a városligeti épületében a színes programok mellett várják a felajánlásokat is, minden tizedik adományozót páros belépőjeggyel ajándékoznak meg. Az épületben kihelyezett érintőképernyők segítségével pedig bárki bővítheti ismereteit a cirkuszművészekről a Jónak lenni jó! program részeként.
A kezdeményezést neves művészek és sportolók által dedikált tárgyak megvásárlásával is lehet támogatni. Még megvásárolható fix áron többek között Polgár Róbert murakeresztúri plébános csángó zakuszkája,Törőcsik Mari botja, Szabó Gyula huszárcsákója, Andrea Bocelli dzsekije, Melocco Miklós kisplasztikája, Rátóti Zoltán kerékpárja, Sasvári Sándor gitárja, Esztergályos Cecília jelmeze, Kelemen Csaba pisztolya és Miklós Edit alpesi síző sapkája.
Gyermekek is a kezdeményezés mellé álltak: Hoksz Attila táncos szólista, a Fölszállott a páva idei döntőse egy táncot ajánlott fel a beteg gyermekek megsegítésére, a 10 éves Doncsev Angéla pedig erre az alkalomra festett egy csendéletet, amelyet szintén licitre bocsátottak.
A kampányban a beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára folyik a gyűjtés. Az adományvonal a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, amelynek széleskörű tevékenységét a közmédia egész napos műsorfolyama is részletesen bemutatja a Duna televízióban.
Három tárgyra is licitálhatnak még az érdeklődők: az Aranycsapat bőr focilabdájára, amelyen Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor, Puskás Öcsi és Szepesi György sportkommentátor aláírása szerepel; Lewis Hamilton dedikált overálljára és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által felajánlott Viktória-mintás serlegvázára, amelyen Kemény Dénes, Polgár Judit és Gyurta Dániel aláírása is olvasható.

mti

fotó: cyberpress.hu

Galéria

AktuálisjótékonyságJónak lenni jó! Nemzeti Gyermekmentő Szolgálat