2021.09.21, Kedd

Rendezvénysorozattal ünneplik Berekfürdő negyedszázados önállóságát

mti

2017.05.06. 09:15

A huszonötödik évfordulón fát ültetnek, kerékpártúrát és horgászversenyt rendeznek, majd július elsején, az ünnepi önkormányzati ülés után civil szervezetek, hagyományőrző csoportok mutatkoznak be. A programok a nyár végéig tartanak.

Hirdetés

 

Az egykor Karcaghoz tartozó települést 1992 júliusában nyilvánította önállóvá Göncz Árpád köztársasági elnök. A különválást népi kezdeményezésre indították, az 1991 őszén megtartott népszavazáson az 1041 voksoló 93,7 százaléka egyetértett az önállósulási törekvéssel.

Az emberek elsősorban a meglévő "gyógyvízkincs" jobb kihasználását várták az önállóságtól, és úgy vélekedett, hogy nem csalatkoztak e reményükben.
Az elmúlt huszonöt évben mintegy 3 milliárd forint értékű gyógy-idegenforgalmi fejlesztés valósult meg, Molnár János a nagykunsági település fürdőjének korszerűsítését tette az első helyre az elkészült beruházások közül.
A mozgásszervi és reumatikus panaszokra ajánlott gyógyvízzel rendelkező létesítménynek "a modern szakmai követelményekhez alakítása" nettó 582 millió forintba került, amit az önkormányzat által felvett hitelből és 60 százalékos európai uniós támogatásból finanszíroztak. Egyebek mellett egy új, ötszáz négyzetméteres vízfelületű ifjúsági élménymedencét is építettek.
A fürdő évek óta nyereséges, tavaly a látogatók száma meghaladta a 300 ezret.
A rendszerváltás után megszűnt a "szocreál" hangulatot árasztó vállalati és szövetkezeti üdülők egy része, és két, saját fürdővel rendelkező gyógyszálloda formájában megjelent a magántőke. Felújítottak továbbá egy már meglévő hotelt.


A szállodák és panziók mellett száznál több magánházban kialakított szálláson is várják a fürdővendégeket. A kisebb-nagyobb fogadók révén évente már 130 ezer vendégéjszakát könyvelhetnek el, és a több mint 1200 lakos mintegy 60 százaléka részesedik közvetlen vagy közvetett módon az idegenforgalom bevételeiből.
Molnár János polgármester az elmúlt huszonöt év fejlesztései közül kiemelte még az állami pénzből, szintén uniós támogatással elkészült 2,7 milliárd forintos útrekonstrukciót, amely a Karcag és Kunmadaras közötti közlekedést tette biztonságosabbá.

 

Molnár János a fürdőt érintően a gyógyászati szolgáltatások fejlesztését tartja a legfontosabbnak a jövőben. Emellett sajátos turistacsalogató vonzerőként változatlanul szeretnék megőrizni a Berekfürdőn tapasztalható csendet, nyugalmat, természetközeliséget.

KitekintőBerekfürdő

Ajánljuk még