2024.04.19, Péntek

Szolnok Napja: a legtöbb program szombaton lesz

szolnok.hu

2016.08.29. 12:44

A Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonal 1847. szeptember 1-én nyílt meg és kapcsolta be a várost az ország vérkeringésébe. A történelmi dátum előtt tiszteleg Szolnok és rendezi meg évről évre Szolnok Napját. A több napos rendezvénysorozat programok garmadát kínálja.

Hirdetés

Szolnok Napján a hagyományokhoz híven a helyi civil szervezetek, szolgáltatók, öntevékeny csoportok, partnerek kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A közös ünneplés színterévé, a szolnokiak találkozójává válik a városközpont. A Reptár ünnepélyes megnyitója, XXI. Katonazenekari Fesztivál, Méhésztalálkozó, XIV. Civil Kavalkád, Béres Senior Maraton, Szolgáltató Város program, Szolnok tortája, Városnéző kisvonat, Szolnok Napja Legerősebb Embere sportvetélkedő, utcabál - felsorolni is nehéz micsoda változatos programok lesznek minden korosztály számára.

A város legrangosabb elismeréseit is: az Ezüst Pelikán-díjat és a Szolnok Díszpolgára címet is most adják majd át.

 

A rendezvények, megemlékezések sorát augusztus 28-án Szent Hubertus mise nyitotta a Belvárosi Nagytemplomban. Hétfőn fotókiállítás megnyitóval folytatódik az eseménysorozat az Agórában. Szeptember 1-én nyitja meg kapuit Szolnok új, egyedülálló interaktív repüléstörténeti múzeuma, a Reptár. A Hild téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával és "A magyar szabadság éve" elnevezésű programsorozat részeként „60 éve történt - A forradalom emlékei" címmel óriásplakát kiállítás lesz.

Szeptember 2-án nyílik a Szolnoki Festők Szolnok Napján című kiállítás a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium épületében, valamint a Tiszai hajósok terén a XXI. Szolnoki Jubileumi Regionális Katonazenekari Fesztivál várja az érdeklődőket.

 

A Tiszai Hajósok terén, a Szapáry úton és az Agóra előtti Hild téren szombaton kora reggeltől késő estig a Szolnok Napi Forgatag kínál családi programot. A Béres Senior Maraton után a Szapáry úton a Szolgáltató Város projekt partnerei mutatkoznak be, a Civil Kavalkád egész napos színpadi programjai szórakoztatják a látogatókat. A már hagyománnyá vált Szolnok Napja Legerősebb Embere Sportvetélkedő és Szabadidő Sportbemutató mellett a XII. Alföldi Mézesnap és Méhésztalálkozó, Szolnoki bagdetta és Szolnoki keringő galambfajta bemutató, a „Szolnok az ejtőernyőzés történetében 1948-tól napjainkig” című kiállítás megnyitója, a Szeretem Szolnokot pályázat eredményhirdetése színesíti a napot.

A Járműjavító 160 éves jubileumához kapcsolódva szombaton, 10:00-16:00 között nyílt napot tart a MÁV Járműjavító, ahová a Szapáry út elejéről ingyenes buszjáratok indulnak 10:30, 12:30 és 14:30 perckor, valamint az Agóra térről indulva a Reptárat is érinti a városnéző kisvonat.

Szombaton kora reggeltől a kétéves Aba-Novák Agóra Kulturális Központ előtti téren mutatkoznak be az Agóra szakkörei, klubjai, képzései, valamint bábelőadás és a Zolnok Lovagrend bemutatója várja a szolnokiakat. 15 órától kóstolhatjuk meg Szolnok város 941 szeletes tortáját.

Ezután kezdődnek az Agóra születésnapi, színpadi programjai: Free Feelings hip-hop show, Akusztik Trió koncert, Amadeus Rock and Roll Zenekar koncert, Szeres Táncház, Pingpong Night, Járda Csillagászat, Inmates koncert és utcabál a Smart Jazz együttessel.

Este a Rotary Club Szolnok szervezésében mécsesúsztatás lesz a Tisza parkban, a Zounok Ispán szobornál lévő medencében.

 

A részletes programok:

 

AUGUSZTUS 29. HÉTFŐ
 
16:00 „Nézőpontok” című fotókiállítás
A Jászkun Fotóklub fotókiállításának megnyitója
Helye: Agóra épületrész, első emeleti kis kiállítótér
 
AUGUSZTUS 31. SZERDA
 
16:00 Városi Tanévnyitó Ünnepség
Helye: Liget Úti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola
 
SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK
 
15:00 Reptár Kapunyitás
Helye: Reptár, Indóház út 4-6.
16:00 Szodoray-Parádi Hajnalka életmű kiállításának megnyitója
Helye: Aba-Novák épületrész, Liszt Ferenc kiállítótér
17:15 "60 éve történt - A forradalom emlékei" c. óriásplakát kiállítás megnyitója 1956 évfordulóján 
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja és a "A magyar szabadság éve" elnevezésű programsorozat keretében valósul meg.
Helye: Hild János tér
18:00 Szolnok Napja Díjátadó Ünnepség (zártkörű)
Helye: Aba- Novák épületrész, Liszt Ferenc terem
 
 
SZEPTEMBER 2. PÉNTEK
 
Koszorúzások a Szolnok Napjához kapcsolódó emlékhelyeken
09:00 Széchenyi városrész
10:00 Vasútállomás
11:00 Katonai temető
15:00 Szent István tér
 
16:00 Szolnoki Festők Szolnok Napján Kiállítás-megnyitója 
Helye: Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium

A kiállítást megnyitja Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott
Kiállítók:Andrásiné Pocsalyi Julianna festő
              Barta Ilona grafikus
              Kalocsai Mihály festő
              Kaposváriné Mihályi Mária festő
              Kurencs Julianna festő
              Léna Szancova festő
 
17:00 XXI. Szolnoki Regionális Katonazenekari Fesztivál
Helyszín: Tiszai hajósok tere

Közreműködők:
MH Központi Zenekar
MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar
MH Kaposvár Helyőrségi Zenekar
MH Szolnok Helyőrségi Zenekar és a
Katasztrófavédelem Központi Zenekara
Az est karmesterei:
Csizmadia Zsolt ezredes (MH főkarmester)
Kovács Tibor alezredes (MH Központi Zenekar)
Dóra László tűzoltó alezredes (Katasztrófavédelem Központi Zenekara)
Kovács István őrnagy (MH Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar)
Major András százados (MH Kaposvár Helyőrségi Zenekar)
Molnár János százados (MH Szolnok Helyőrségi Zenekar)
 
17:30 „SZAPÁRY SZALON” megnyitása
Sziluett Művészeti és Alkotói Egyesület „Városnézők”c. egyetemes tárlatának megnyitása
Helye: TESZ Székház, Szapáry út 19.
 
 
SZEPTEMBER 3. SZOMBAT
 
09:00-18:00 Szolgáltató Város 
Helye: Szapáry út

Programok:
 9:00-11:00       Lőrincz-féle komplex tantermi játékok,Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
 9:30-9:55         Bábelőadás, Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
10:00-10:30     Koli Show (tanulói műsor),Szolnok Városi Kollégium
10:30-10:40     Néptáncbemutató, népdal, furulyaszó, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
10:40-11:00     Bábelőadás, Szolnoki Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola
11:00-13:00      ÖKO-játékok, Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
11:00-11:10      Zumba – interaktív, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola            
11:10-11:20       "Gyermek volt minden óriás..." zenés, mozgásos tornabemutató, Eszterlánc Óvoda, Süni csoport
11:20- 11:50      Táncház, Szolnoki Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola
13:00-14:00        Daltanulás gitárral,Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
14:00-14:10        Népi gyerekjáték – interaktív, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
14:30-14:55        Ugrókötél bemutató, Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
15:00-15:10        Néptáncbemutató, népdal, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
15:10-15:30        Bábjáték a Kertvárosi óvoda előadásában, Kertvárosi Óvoda
15:30-15:55        Lábtoll – sportbemutató, Szolnoki Kodály Zoltán Énekzenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola
16:00-16:10        Xilofonszó, ének, Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
16:00-18:00        Lőrincz-féle komplex tantermi játékok, Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
16:10-16:40        Diszkó baleset szimuláció és tálcatűz oltás, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi kirendeltség
16:45-16:55        Katicák tánca, Munkácsy úti Óvoda, Tulipán csoport
16:55-17:05        Táncház élő zenei kísérettel, Eszterlánc Óvoda, Mókus csoport és Munkácsy úti Óvoda

10:00-18:00 Zolnok Lovagrend és az Aba-Novák Agóra képzések, szakkörök, klubok bemutatkozása

Népi játékok, gyermekfoglalkoztató, kézműves foglalkozások az Aba-Novák Agóra Játszóház szervezésében a Napsugár Gyermekház közreműködésével.
Sport-és rekreációs bemutató órák az Agóra rekreációs termében:
- 15:00 Kínai gerinctorna, vezeti Kluiber Judit
- 16:00 Alakformáló aerobic Lakatos Lászlóval
- 17:00 Adaptív jóga, vezeti Pirók Zsolt
- 18:00- Zumba Skultéti Lillával
Helye: Agóra tér

9:00 Béres Senior Maraton
Helye:Agóra tér

10:00-18:00 O&G Developement Centrál Kft. bemutatkozása
Az O&GD Centrál Kft. olaj-, és gázkutatási tevékenységeinek bemutatása: a Vibroseiz óriás vibráló jármű és fúró eszközök kipróbálása, olajkereső verseny gyerekeknek, játékos fizika: avagy ami az olaj- és gázkutatáshoz kell."
Helye: Pelikán parkoló

10:00 Aktív Rádió kitelepülése
Helye: Szapáry út

10:00 XIV. Civil Kavalkád
Helye: Szapáry út

Programok:
10:00                    Megnyitó beszédet mond: Dr. Kállai Mária kormánymegbízott
10:10-10:30        Free Feelings Hip-Hop Tánccsoport tánvbemutatója
10:35-10:50        ALBATROSZ SE Kyokushin karate bemutatója
10:55-11:00        Szépkorúak Klubja klasszikus táncos produkciója 1.
11:05-11:15        Kéz a Mancsért Egyesület mentett kutyás bemutatója
11:20-11:30        "Túl a vízen egy kosár" címmel Kuruc Hagyományőrző Egyesület bemutatója
11:35-11:50        ALBATROSZ SE Mediball bemutatója 2.    
11:55-12:00        Szépkorúak esernyős táncos produkciója 2.
12:00-12:10        Sziluett Művészeti és Alkotói Egyesület "Fény és árnyék" című előadása
12:15-12:30        Retró slágerek  D. Nagy Ferencné Kun Erika (Vakok és Gyengénlátók JNSZ Megyei                                    Egyesülete) előadásában
12:35-12:55        zenei válogatás Erős Laura (Vakok és Gyengénlátók JNSZ Megyei Egyesülete) előadásában
13:00-13:30        Karaván Egyesület - Három Anikó és tanítványai orientális tánc produkciója
13:30-13:55        etno világzene  HARMÓNIA Zenekar
14:00-14:20        Magyar Wingtsun Egyesület -Szolnoki Wing Tsun Kung-Fu Iskola bemutatója
14:25-14:50        Magiszter Fényes Adolf Szolnoki Művészeti Szakközépiskolája és Gimnáziuma                                            Tánctagozatának táncbemutatója
14:55-15:25        Szolnoki Népdalkör népdalcsokra
15:30-15:50        Magyar Wingtsun Harcművészeti Egyesület Szolnoki Iskolája Magyar szablyavívó                                      bemutató
15:55-16:25        PELIKÁN Sport Egyesület Fitness/Fit-Kid bemutatója
16:25-16:55        SZOLDANCE TSE társastánc bemutatója
17:00-17:35        etno világzene  HARMÓNIA Zenekar
17:45-18:00       Zagyvarékasi K.S.E.  Dream Dance Mazsorett és Showtánc csoport produkciója

10:00-14.00 XII. Alföldi Mézesnap és Méhésztalálkozó
Helyszín: Hild János tér
Programok: eszközkiállítás és vásár; méz és mézes sütemények versenye, rajzverseny;
egész napos méz- és mézbor- kóstoló; megnyitó (10:00); tánccsoportok előadása (10:15); eredményhirdetések, díjátadások (13:00)

10:00 Nyílt Nap a MÁV Járműjavítóban
Buszjáratok indulása a Baross út elejéről (Az Agóra épületrész előtti, felújított buszmegállóból)
Az indulás időpontjai: 10:30, 12:30, 14:30

10:00-18:00 Városnéző kisvonat
Felszállási lehetőségek: Agóra, Reptár

11:00-17:00 Véradás
Helye: Agóra épületrész, Multifunkciós tér

12:00 „Szolnok az ejtőernyőzés történetében 1948-tól napjainkig” című kiállítás megnyitója
Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége és az Ejtőernyősök Szolnoki Szervezete kiállítás megnyitója
Helye: Agóra épületrész, Kamaraterem

14:00 Galamb-les
Szolnoki bagdetta és Szolnoki keringő galambfajta bemutató a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete V053 Szolnok jóvoltából
Helye: Agóra tér

15:00 A 941 szeletes Szolnok tortája- a 941 szeletes édesség felszeletelése és szétosztása
Helye: Agóra Köz

15:00-20:00 Aktív Európai Fiatalokért Egyesület interaktív bemutatkozása
Programok: interaktív sport programok és fiataloknak szervezett hazai és nemzetközi lehetőségek bemutatása, melyek célja a munkaerőpiaci kompetenciák fejlesztése és a személyes készségfejlesztés.
Helye: Hild János tér

15:00-20:00 Sporttér
Interaktív sportbemutatók, küzdő sportok, ügyességi- és labdajátékok, kungfu, karate, mediball, girja, g-flex, fit-kid, aerobic, tájfutás, lábtoll labda, tollas labda, pingpong, extrém sportok, biciklis ügyességi pálya, jóga és zumba várja a látogatókat.
Helye: Hild János tér

16:00-18:00 Szolnok Napja Legerősebb Embere
A programban a 10 meghívott hazai és nemzetközi erőemelő várhatóan az idén is 6 versenyszámban vetélkedik (farönk nyomás, kőgolyó pakolás, gumidobás, kamionhúzás, autóemelés és végül az összetett nyomóegyveleg). A küzdelmek fokozta izgalmak színesítése érdekében a szünetekben látványos bemutatókra kerül sor. Fellépnek a Szolnoki Break Tánc És Extrém Sportegyesület, a zagyvarékasi Dream Dance Mazsorett és Tánc Csoport és az Újvárosi DSE kötélugrói. A programra a belépés díjtalan.
Helye: Tiszai hajósok tere

16:00 Szeretem Szolnokot pályázat eredményhirdetése
Helye: Agóra színpad

16:30 Free Feelings hip-hop show
Helye: Agóra színpad

17:00 Akusztik Trió koncert
Helye: Agóra színpad

18:30 Amadeus Rock and Roll Zenekar
IdőUtazás Szörényi Leventével
Helye: Agóra színpad

19:00 Szeres Táncház
Helye: Aba- Novák épületrész aula

19:00 Mécsesúsztatás
A Rotary Club Szolnok szervezésében
Helye: Tisza park- Zounok Ispán szobor

19:00-24:00 Pingpong Night
Ingyenes pingpong, csocsó és darts játékok
Helye: Agóra épületrész, Multifunkciós tér

20:00-23:00 Járda Csillagászat
Esti csillagles és lézeres csillagkép bemutató az Aba-Novák Agóra és a JNKSZ megyei TIT közös szervezésében
Helye: Hild János tér

21:00 Inmates koncert
Helye: Agóra színpad

22:30-24.00 Utcabál a Smart Jazz együttessel
Helye: Agóra színpad
 

Kultúraszolnok napja