Makay József Patakpart festményét augusztus 8-án, szerdán 17:00 órakor mutatja be Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója.
Makay József festőművész (Jászberény, 1919. aug. 10. – Jászberény, 1979. nov. 10.) Jászberényben végezte általános és középiskolai tanulmányait. Rajztanára, Rácz Kálmán korán felfigyelt tehetségére és segítette. Makay, Rudnay Gyula jászberényi látogatásai alkalmával gyakran bemutatta munkáit a mesternek, akinek biztatására 1937-ben beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, ahol tanára Rudnay volt.
Szülővárosában rendezte első önálló kiállítását 1947-ben, s csatlakozott a már létrejött művészcsoporthoz, részt vett kiállításaikon. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és a Magyar Képzőművészeti Szövetségnek.
Impresszionista indíttatású festészetét az élet szinte minden jelensége inspirálta: a táj, az ember, a paraszti életforma, az ünnepnapok, hétköznapi élet pillanatai, állatok, növények. Foglalkozott történelmi témák feldolgozásával is, de különösen figyelemre méltóak figurális kompozíciói és érzelmi töltésű tájképei. Összetéveszthetetlen egyéni műveit biztos rajztudás, merész színhasználat és ecsetkezelés jellemzi.
Makay József igen termékeny festő volt, műveit nagyon sok otthonban őrzik Jászberényben és a Jászságban.
A hónap műtárgyának választott PATAKPART tájképfestészetének egy nagyszerű darabja.
A festményt augusztus 8-án, szerdán 17:00 órakor mutatja be Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója.
A rendezvény programja:
Ezt követően a festmény augusztus végéig tekinthető meg a képtár nyitvatartási idejében.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.