2024.03.29, Péntek

Mintegy húszmillió forintot fordít idén béremelésre a Szolnoki Főiskola

2016.05.09. 12:38

Húszmillió forintot meghaladó plusz bérköltséggel számol a közelmúltban elkészült 2016-os költségvetésében a Szolnoki Főiskola.

Hirdetés

Húszmillió forintot meghaladó plusz bérköltséggel számol a közelmúltban elkészült 2016-os költségvetésében a Szolnoki Főiskola. Ez az összeg fedezi a múlt év végi kormánydöntés értelmében idénre előírt oktatói és egyéb dolgozói béremelések maradéktalan megvalósítását.

Varga Csaba emlékeztetett, a Szolnoki Főiskola jogszabályi kötelezettségének eleget téve, az előírásoknak megfelelően, 2016. január 1-én, egy ütemben hajtotta végre a bérrendezést. A döntés jelentőségére utalva aláhúzta, a változtatás eredményeként az intézmény teljes dolgozói létszámának közel fele a korábbinál magasabb összegű fizetést vihet haza. A különböző mértékű emelés az oktatói-kutatói állományból 42, míg a főiskola egyéb dolgozói közül 34 munkatársat érint - tette hozzá jelezve, hogy e célra összességében havonta 1,7 millió forintot meghaladó összeget, azaz 2016-ban saját költségvetéséből - a fenntartótól e célra kapott többletforrásokkal együtt - több mint 20 millió forintot fordít a Szolnoki Főiskola.

Ahogy országosan, úgy a Campus falain belül is igaz, hogy az idei bérrendezés jelentős előrelépés a versenyképesebb felsőoktatás kialakítása felé. Ennek egyik leglényegesebb elemeként említette, hogy január óta az oktatói-kutatói állományhoz tartozó, eddig alacsonyabb keresetű kollégák is kivétel nélkül megkapják a kategóriánkénti besorolásuknak megfelelően előírt, emelt összeget. Rajtuk kívül pedig a korrekció keretében a főiskola minden olyan dolgozójának illetményét kiegészítették bruttó 150 ezer forintra, aki ezt megelőzően ennél alacsonyabb jövedelemmel rendelkezett.

Ugyanakkor a kancellár arra is rámutatott, az intézmény rendkívül szűkre szabott pénzügyi mozgástere jelenleg nem ad módot a kötelező béremelésnél nagyobb összegű plusz juttatások forrásainak előteremtésére. Ennek szándékáról azonban a továbbiakban sem tesznek le és minden lehetőséget megragadnak a Szolnoki Főiskolán dolgozók munkájának anyagi megbecsülésére.

forrás: szolfportal.hu

Galéria

Helyi hírekSzolnoki Főiskolabéremelésbérköltség