A soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Lotus kekszes, karamellizált fehércsokoládéval bevont szaloncukra nyerte el Az Év Szaloncukra címet 2025-ben.
A díjnyertes édességet eredetileg a "Gyerekkedvenc" kategóriába szánták, ám kimagasló minősége miatt a fő kategóriában is indult – és győzött. A termék fejlesztése többhetes kísérletezést igényelt, amelyben a cukrászda vezetője, Szervánszky Judit és lánya, Zsejke is részt vett.
A zsűri 165 induló közül választotta ki a győztest, közel 200 kóstoló közreműködésével. A cukrászda idén 26-féle szaloncukorral és kézműves ünnepi süteményekkel készül a karácsonyi szezonra.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.