2024.03.29, Péntek

Szolnokért Emlékérmet kapott Retkes Ferenc

2016.05.26. 09:17

Retkes Ferenc a város polgármesterétől vehette át a Szolnokért Emlékérem ezüst fokozatát Szolnok város közterületének szépítéséért, építéséért és rendbentartásáért folytatott több évtizedes munkájáért.

Hirdetés

Egy olyan ember kapott Szolnokért Emlékérmet, aki keze munkájának eredményét nap mint csodálják a városban járva, s talán nem is gondolunk arra, hogy a gyönyörű parkok, virágágyások kialakítása mögött mennyi ember áldozatos munkája áll. Egyikük, Retkes Ferenc a város polgármesterétől vehette át a Szolnokért Emlékérem ezüst fokozatát Szolnok város közterületének szépítéséért, építéséért és rendbentartásáért folytatott több évtizedes munkájáért.

Retkes Ferenc a Zöld Világ 2000 Kft.-től a napokban vonul nyugdíjba. Szakmai pályafutását a Pest Megyei Út és Hídépítő Vállaltnál kezdte, majd a Magyar Aszfalt-nál dolgozott, mint munkavezető. Szolnokra 1997-ben került, akkor ismerkedett meg a zöldterület-fenntartással kapcsolatos feladatokkal. Hatalmas lelkesedéssel kezdett dolgozni ezen a területen, hiszen a növények szeretete egész életének meghatározó eleme. Bármerre megyünk, tekintünk a megyeszékhelyen az Ő és munkatársainak a keze munkáját láthatjuk. Oroszlánszerepet volt abban, hogy hatalmas átalakuláson ment át a város, hiszen összehasonlíthatatlanul ápoltabbak a parkok, zöldterületek, virágosabbak a terek, fásabbak a forgalmas főutak, biztonságosabbak a játszóterek. Az ő munkájának is köszönhető, hogy zöld és rendezettebb város lett Szolnok. Olyan parkok építését irányította, mint az Eötvös téri park, Hild tér, Verseghy park, gróf Széchenyi István emlékpark, Vasútállomás előtti tér, vagy, mint az elmúlt ősszel elkészült megyeháza mögötti Rosarium parkja.

Szalay Ferenc az emlékérem átadásakor kiemelte: fontos, hogy az emberek lássák, kellő elhivatottsággal az élet minden területén lehet maradandót alkotni, s legyen szó akár kiemelkedő sport, vagy tudományos eredményről, a város szépítéséért végzett tevékenységről, mindegyik ugyanúgy megérdemli a város elismerését.

forrás: szolnok.hu

Galéria

AktuálisSzolnokért Emlékérem