2020.10.01, Csütörtök

Hirdetés

Világrekord-kísérlet Jász-Nagykun-Szolnok megyében is

2016.05.06. 08:44

A Guinness kézhigiénés világrekord kísérlet célja az egy időpontban, több helyszínen a kézmosásoktatáson részt vevő diákok rekordjának megdöntése.

Hirdetés

A Guinness kézhigiénés világrekord kísérlet célja az egy időpontban, több helyszínen a kézmosásoktatáson részt vevő diákok rekordjának megdöntése, népegészségügyi célja pedig a helyes, alapos, betegség- és fertőzésmegelőző kézmosás elsajátítása. 2016. május 5-én 10 órakor egyszerre több, mint 14.000 diák sajátíthatta el a megfelelő kézmosás 6 lépését. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 22 iskolában mintegy 1500 diák vett részt a rendhagyó „egészségfejlesztési órán”. A megye központi ünnepségén a kormányhivatal nevében dr. Berkó Attila főigazgató köszöntötte a vendégeket, majd dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztos, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal két éve indította el a nemzetközi e-Bug program magyarországi projektjét, amelynek célja a felnövekvő generációnak megtanítani a megfelelő személyi higiénés szokásokat, a helyes antibiotikum használat szabályait és az oltásokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Az angol fejlesztésű e-Bug egy tudományos alapokon nyugvó, interaktív, on-line oktatási eszköz, játékos formában és érdekesen mutatja be a mikrobák világát, amellyel a gyerekek játszhatnak is, tesztelhetik a tudásukat, és eközben új ismeretekre tehetnek szert.

Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a kormányhivatalokban dolgozó e-Bug koordinátorok a Kézhigiénés Világnapon a részt vevő iskolákkal közösen szeretnék megdönteni a kézmosásoktatáson résztvevők világrekordját. Az eddigi rekordot egyébként Glasgow-ban állították fel 3039 diák részvételével.

2016. május 5-én 10 órakor egyszerre 190 iskola több, mint 14.000 diákja sajátíthatta el megfelelő kézmosás 6 lépését. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 22 iskolában mintegy 1500 diák vett részt a rendhagyó „egészségfejlesztési órán”. A Szolnoki Járásban 11 iskola, 21 helyszínen 776 diákkal (Szolnok, Nagykörű, Kőtelek, Rákóczifalva, Martfű) a Jászberényi Járásban 4 Iskola, 8 helyszínen, 375 diákkal (Jánoshida, Jászladány, Jászberény) a Karcagi Járásban 5 iskola, 6 helyszínen, 273 diákkal (Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Karcag) a Mezőtúri Járásban 2 iskola, 3 helyszínen,150 diákkal (Mezőtúr, Homok) kapcsolódott be a rekordkísérletbe.

A megye központi ünnepségén, a szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban a kormányhivatal nevében dr. Berkó Attila köszöntötte a vendégeket.

A főigazgató beszélt az E-Bug program jelentőségéről, a kézmosás-oktatás fontosságáról és kiemelte; ha sikerül megdönteni az „egy időpontban, több helyszínen kézmosás-oktatáson résztvevők” jelenlegi rekordját, akkor Magyarország számos iskolája kerül be a rekord-döntők büszke táborába, mindeközben a diákok hasznos ismeretek birtokába jutnak és nem utolsó sorban megóvják egészségüket is.
 
Dr. Bene Ildikó megyei fejlesztési biztos, országgyűlési képviselő köszöntőjében a nap főszereplőihez, a rekordkísérletben részt vevő diákokhoz szólva hangsúlyozta a kézmosás népegészségügyi jelentőségét. Kiemelte, hogy számos, kéz útján terjedő betegség előzhető meg azzal, ha alaposan és rendszeresen mosnak kezet a diákok, ezért is nagyon fontos ennek az ismeretnek a szakszerű elsajátítása, amely a különleges tanóra keretében most diákok ezreihez jut el.

A központi ünnepségen a világrekord-kísérlethez kapcsolódva dr. Berkó Attila főigazgató emléklapot adott át dr. Bischof Zsoltnak, a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetőjének, aki a „Tudományos kiállítás az Egészségért” című kiállítás adományával hozzájárul ahhoz, hogy ezentúl a kiállítás a megye valamennyi iskolájába eljusson, és tovább segítse az egészségtudatos életmód elterjedését a fiatalok körében.

A kiállítást egészségügyi tanulmányokat folytató középiskolás diákok mutatják be a jövőben a fiataloknak, akik az ünnepségen kortársoktatói oklevelet vehettek át dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvostól.
A világrekord-kísérlet megdöntésére jó eséllyel indult az ország, a hitelesítésére azonban még néhány hetet kell várni.
 

(Kormánymegbízotti Kabinet, Népegészségügyi Főosztály)

Galéria

AktuáliskézmosásE-BugGuinness kézhigiénés világrekord