Mezőtúron rendezvényekben gazdag lesz az augusztus
programturizmus.hu

Mezőtúron rendezvényekben gazdag lesz az augusztus

mezotur.hu

2017.07.26. 09:40

A sajtótájékoztató középpontjában az arTúr Fesztivál és Túri Vásár szerepelt, de szó esett a kísérő programokról, valamint az augusztus 19 és 20-ai rendezvényekről is.

Hirdetés

Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, Szűcs Dániel a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke és Bordács László a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót a város Közösségi Házában. 

– Nagyon fontos eseményekről van szó, bár az év egészére igaz, hogy sok színes programmal várjuk az érdeklődőket városunkba. Az arTúr Fesztivál és Túri Vásár két kiemelt rendezvénye Mezőtúr Város Önkormányzatának. Rendkívül színvonalas programok kerülnek megszervezésre augusztus 9-13 között, ezért köszönet a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft-nek. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a programok ingyenesen látogathatóak. Erre is büszkék vagyunk, hiszen nem minden településen van ez így. Köszönet illeti támogatóinkat, ezúton is szeretném megköszönni, azoknak a vállalkozásoknak, cégeknek is a támogatását, akik az idei esztendőben is szponzorálják az eseményeket. Szeretettel invitálok mindenkit e két eseményre és jó szórakozást kívánok. Hangsúlyozni szeretném, hogy tartalmas a nyár településünkön, itt az East Fest, valamint a Túri Vásár után a Lampionúsztatás és a Sárkányhajó verseny is. Látogassanak el valamennyire – mondta el Herczeg Zsolt polgármester.

 

Majd Bordács László, a főszervező Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette az arTúr Fesztivállal és Túri Vásárral kapcsolatos tudnivalókat. – A kollégáim az idei esztendőben is egy nagyon gazdag, több művészeti ágat felsorakoztató programkínálatot állítottak össze, akik munkáját köszönet illeti. A fesztivál a szokásos módon városunk több pontján megjelenik, a helyszínek biztosítását ezúton is köszönöm – kezdte meg gondolatait ügyvezető úr. A hagyományőrzést erősítve ismét vár mindenkit a Mesterségek Tere, ahova különböző tárgyalkotó mesterek érkeznek, velük kipróbálhatóak lesznek a különböző mesterségek. Az egész napos színpadi programok mellett a gasztronómia élvezőit is várják, hiszen ismét lesz főzőverseny, amelyre még mindig van lehetőség nevezni. Ügyvezető úr kiemelte, hogy 2017-ben is számítani kell útzárra, ez szombat 13 órától lép életbe a Szolnoki úton és vasárnap éjfélig tart. – Ezúton is köszönöm a lakosok, cégek türelmét. A rendezvény helyszíneinek rendbetételében nyújtott segítségét köszönöm a Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő KN Kft-nek, valamint köszönöm az útzárnál való segítségét a Polgárőr Egyesületnek.

 

Amellett, hogy a fesztiválon megjelennek országosan ismert fellépők fontos szempont volt a helyi előadók bemutatkozási lehetősége is. A fesztivál kínálatában szerepelnek kiállítások, komoly- és könnyűzenei koncertek, szabadtéri filmvetítések. A Túri Vásár napját a városnéző kisvonat, Hagyományőrző Kelevézek és Betyártanoda is színesíteni fogja, valamint idén először a vásári forgatagban zenészekkel is találkozhatunk, hiszen a Dynamite Dudes formáció fel-feltűnik az árusok soraiban egy rögtönzött kiskoncertet adva.

 

Végül Szűcs Dániel a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnöke, az augusztus 19-20-ai programok főszervezője tájékoztatója következett. – A kapcsolódó programokra is érdemes felhívni a figyelmet az arTúr Fesztivál és Túri Vásár idején. Augusztus 10-én a Takács Tanyán, nyílt nap keretében ismerkedhetnek meg a bronzöntéssel, érdemes megnézni: – a teljesség igénye nélkül – a Draskovits Kerámiagyűjteményt és az Alföldi Tégláriumot a Petőfi Sándor út 5. szám alatt, a Kun Zsigmond néprajzi gyűjteményt a Teleki Blanka Gimnáziumban, valamint a Túri Fazekas Múzeum tárlatait. E két esemény után augusztus 19-én Lampionúsztatás és Utcabál, augusztus 20-án pedig Berettyó Kupa 2017 - Sárkányhajó verseny lesz városunkban. Sokan kérdezték, hogy a Berettyó körüli változások miatt megrendezésre kerül-e idén a fent említett két program. Én erre azt tudom mondani, hogy szeretnénk megrendezni a jövőben is ezeket. A szükséges engedélyek bekérése megtörtént, folyamatban van. Mi úgy készülünk, hogy lesz Lampionúsztatás augusztus 19-én. Délután elindulnak a gyermekprogramok, a Napsugár bábcsoport után fellép a Dalma Dance Club, közben mezőtúri óvó nénik segítségével – amelyet ezúton is köszönök – mindenki elkészítheti saját lampionját. A Kossuth térre érkezik Bebe és a Kávészünet zenekar, majd utcabál lesz a Pop Filter zenekarral. Augusztus 20-án pedig Berettyó Kupa 2017 - Sárkányhajó verseny, amelyre 16-20 fős csapatok jelentkezését várjuk. – hangzott el a tájékoztatón.

 

mezőtúrarTúr FesztiválTúri Vásár

Hirdetés