Elsőként Szolnokon indították el „Tanulj, hogy boldogulj!” elnevezésű programjukat, amely felső tagozatos általános iskolások számára biztosít lehetőséget féléves ösztöndíj elnyerésére.
Szolnok városában működő, valutaváltással foglalkozó cég Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve tehetséges általános iskolások számára ösztöndíjprogramot indított. A "Tanulj, hogy boldogulj!" program részleteiről Ablonczy Péter, a cég vezetője és Ábelné Egyed Eleonóra, az Oktatási, Kulturális és Sport Osztály vezetője tartott kedden sajtótájékoztatót a városházán.
Ablonczy Péter magán- és üzletemberként is kiemelten fontosnak tartja a felnövekvő nemzedék körülményeinek javítását, előmenetelének segítését, s így a társadalmi felelősségvállalást is, ezért született meg a „Tanulj, hogy boldogulj!” ösztöndíj-program ötlete, amivel a fővárosnál hátrányosabb helyzetben lévő régiókat szeretnék fejleszteni az elkövetkező években. Olyan gyerekeknek segítenek, akik bár tehetségesek, de nehéz anyagi helyzetük miatt nem tudnak megfelelő körülmények között tanulni, szakkörökön részt venni, fejlődni, versenyekre járni.
A finanszírozásra a Correct Change szolnoki fiókja által termelt profit 20%-át ajánlják fel. A 2016/17-es tanév első félévében ily módon 10 fiatalt támogatnak, de a bevétel növekedésével arányosan a jövőben több diák támogatását tervezik a programmal.
A 3D nyomtatás már nagyjából két évtizede elérhető technológia. Egyre elterjedtebb hazánkban is, ugyanakkor az építőipart lassabban érte el a többi szektornál, ami az ágazat korábban tapasztalt alacsony digitalizációs fokával magyarázható. Ahogyan azonban a robotika és a 3D modell alapú tervezés egyre elterjedtebb lett az iparágban, úgy lehetőség nyílt arra, hogy a pionír vállalatok is magukévá tudják tenni a 3D nyomtatást, a betonnyomtatás által.