2024.04.20, Szombat

Hamarosan kiderül, ki fejezi be a Tisza-tó kerékpáros körútjának megépítését

magyarepitok.hu

2017.05.18. 11:50

A beruházás eredményeként egy forgalmas főút veszélyei alól mentesülnek a biciklisek.

Hirdetés

A beruházó nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő kiírta a közbeszerzést a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút megvalósítására.

 

A hirdetmény szerint 9135 méteres szakasz teszi teljessé a Tisza-tó körüli kerékpárutat, ami a Poroszló, Sarud, Kisköre, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős, Tiszafüred útvonalon, a tó körüli töltésen fut. A mostani fejlesztéssel a körút hossza 65 kilométeres lesz, az új szakasz a nagyforgalmú 33-as út veszélyeitől mentesíti a bicikliseket.

 

A Közbeszerzési Hivatal tájékoztatójában az áll, a felépítendő kerékpárút Poroszlónak a Tisza-tó felőli részétől indul. Ezt követően az Eger, Szomorka patakon, valamint a Tisza-folyón, Öblítő csatornán kialakított műtárgyakon, továbbá a Debrecen-Füzesabony és a Karcag-Tiszafüred vasútvonalon keresztül a Tiszafüreden fekvő Arad utcáig tart.

 

A kormány korábbi döntése szerint 3,5 milliárd forintból fejezik be a Tisza-tó körüli kerékpárutat.

AktuálisTiszafüredkerékpárútTisza-tóPoroszló