2024.10.13, Vasárnap

Megható tisza-tavi mese a lengékről

gyereatiszatora.blog.hu

2017.05.10. 09:34

Egy új magyar rajzfilm, mely Berg Judit Lengemesék sorozatának Tavasz és Nyár kötetét dolgozta fel, a vízi világról, s lakóiról, állatairól szól, és a csodás Tisza-tavon játszódik. Örömmel, s szívesen ajánlom kicsiknek, s nagyoknak egyaránt.

 

A történet főszereplője Füttyös Vilkó, a zöld hajú manó, aki már nagyon szeretne felnőtt manóvá válni, hogy ő is őrizhesse Nádtengert és lakóit. Társaival ellentétben azonban Vilkó haja nem akar bebarnulni. A lengék között az számít zöldfülűnek, akinek zöld a haja. Csak akkor lehet valaki rigó hátán repkedő, kalandokba keveredő felnőtt őrző,  ha már bebarnult haja.

A Lengemesékben sok veszély fenyegeti a vízi állatokat: napról-napra több a szemét, s persze -mint minden mesében- itt vannak gonoszok, a vörös harácsok, akik bontják a rendet, s a békés Nádtengert meg akarják hódítani. Így aztán lesz dolguk bőven a lengéknek és a nádas lakóinak, akik együtt szállnak harcba a gonosz harácsok ellen. 

 

A rajzfilm a József Attila-díjas Berg Judit írónő (Rumini, Két kis dinó) népszerű Lengemesék-sorozata alapján készült. A filmet Pálfi Zsolt rendezte, és már látható a mozikban. 

A Tisza-tó nádasaiban, vizén-vízpartján játszódó történetben a gyerekek az ismerős dolgok mellett olyan újdonságokat is megismernek, mint a sulyom, nádirigó, vízisikló, vagy szürke gém... De lehetőséget ad arra is a film, hogy az izgalmas történetet tovább éljék, játsszák a gyerekek fejben, amikor bármilyen nádas, tópart közelében járnak. Mert ők épp oly könnyedén fogják odaképzelni a lengéket, mint ahogy hallják a békák brekegését, vagy látják a madarak röptét a tó felett.

Mutassuk meg gyermekeinknek a tavak, nádasok világát a Lengemeséken keresztül, ami nem csak kedvesen elmondott történet, melynek okos, tanulságos a lezárása; de arra is példát mutat, hogyan lehetünk picit jobb emberek.

 

 

 

AktuálisTisza-tóBerg JuditLengemesék