A helyi közösségek bevonására épülő akció fontos eleme ezen kívül az ismeretterjesztés, az ökológiai szempontból rendkívül értékes emlősök megismertetése, elfogadtatása és védelmük fontosságának hangsúlyozása
A megyeszékhely intézményeinek és civil társadalmának széleskörű bevonásával országos denevér élőhely-védelmi mintaprogram indult Szolnokon - jelentette be a projekt nyitórendezvényének sajtótájékoztatóján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal denevérszakértője hétfőn.
Dobrosi Dénes a projekt keretében elkészült első denevérodú kihelyezésének helyszínén, a szolnoki Mustármag Római Katolikus Óvoda udvarán elmondta: az ötletgazdák célja a megyeszékhelyen megtalálható és - az itt megvalósuló mintaprogram kiterjesztésével - a magyarországi denevérfajok élőhelyének hosszú távú megóvása, fejlesztése.
Az emberre ártalmatlan, ám környezetvédelmi szempontból kifejezetten hasznos városlakó, zömmel panelhézagokban élő és szaporodó denevérfajok élettere a lakótelepek épületkorszerűsítéseivel rendkívül beszűkült. Számukra "életmentő" segítséget jelenthet mesterséges búvó- és fészkelőládák kihelyezése.

Ezt felismerve a kormányhivatal vállalta a program koordinálását, míg a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum 200 denevérodú legyártásával járul hozzá annak sikeréhez - tájékoztatott Dobrosi Dénes.
Az elkészült odúkat szeretnék minél több szolnoki családhoz és intézményhez eljuttatni és felszerelésükkel párhuzamosan ismeretterjesztő előadásokat, bemutatókat is tartanak majd.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.