2024.10.11, Péntek

Elrajtolt a Coop Rally – A minőségi magyar termékekért száguldanak

hirado.hu, M1 - Híradó

2017.09.15. 08:26

A rallyzók 2 nap alatt 9 állomás érintésével járják be az Alföldet. Összesen 735 kilométert tesznek meg.

Száz autó egyesével rajtolt el Albertirsáról, a Coop Rally kezdő állomásáról. A megmérettetés nem a gyorsaságról szól. A versenyzők a KRESZ szabályainak betartásával meghatározott időben érkeznek a célállomásokba.

Kiss Csaba rendőr elmondta, a versenyzők a közlekedés szabályainak betartásával példát mutatnak a többi közlekedőnek, mert fontos, hogy a többi közlekedésben résztvevő számára is pozitív kicsengése legyen a rendezvénynek.

Az állomásokon játékos feladványokat kellett megoldaniuk, melyekkel pontokat gyűjthettek. Jászberényben például egy bevásárlólista alapján kellett összeválogatniuk a minőségi magyar termékeket.

Nem csak a hazai üzemek termékeivel, hanem azok előállításával is megismerkedhettek a versenyzők. A Coop Rally útvonalán többek között élelmiszerboltokba, húsüzemekbe, malmokba és tejipari vállalatokhoz is ellátogattak a résztvevők.

A cél az, hogy a résztvevők megismerjék a minőségi magyar termékeket, és azok előállítóit. Később erről számot kell adniuk, mennyire ismerték meg, mennyit tudnak róluk és az összegyűjtött pontszámok adják majd a vezetési tréningekkel együtt az eredményeket, mely alapján a nyertest kihirdetik – magyarázta Tóth Géza, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója.

A magyar élelmiszergazdaság olyan szereplőiről van szó, amelyek innovatívak, minőségi termékeket állítanak elő és lényegében teljesen versenyképesek a külföldi versenytársakkal szemben is. Azt üzeni a Coop Rally ezekkel az üzemekkel is, hogy érdemes magyar árút, magyar terméket keresni, képesek vagyunk a legjobb minőséget a fogyasztók asztalára tenni – fogalmazott Feldman Zsolt, az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár.

 

Forrás: hirado.hu, M1 - Híradó

KitekintőJász-Nagykun-Szolnok megyeélelmiszerverseny2017Coop Rallymagyar termék