A több mint fél millió forint kárt okozó férfiakat elkapták, vállalásuk szerint megtérítik a költségeket. Kliegl Sándor szobrászművész mára felújította a szobrot, így teljes a Kossut téri utcadíszek sora.
Februárban letörték a Kossuth téren álló, gördeszkás fiú szobrának egy darabját. Kligl Sándor szobrászművész alkotását 2009. szeptember 4-én avatták fel. Szalay Ferenc polgármester akkor arról beszélt, hogy a szolnokiak azonnal magukénak érezték a szobrokat. Úgy tűnik azonban nem mindenki. A letört részt egy szolgálaton kívüli rendőr találta meg a parkban.
Fejér Andor alpolgármester elmondta: -”A rendőrség munkájának köszönhetően 3 napon belül megkerültek a tettesek is. Két faitalemberről van szó, egy 21 és egy 22 éves férfiről akik megbánták tettüket.”
Ők vállalták a szobor felújításának költségeit is. Az alkotó Kligl Sándor múlt héten elszállította, s mára megjavította, felújította a kedvelt szobrot. Látható, hogy most új fényében pompázik a bronzból készült mű, elütve még a már oxidálódott kislány szobrától. Ez a réteg egyébként védi is az alkotásokat.
”Fél millió és 1 millió között van a pontos összeg. Nagyon remélem, hogy ez egy olyan intő példa lesz az elkövetők számára, hogy életük végéig emlékezni fognak arra az estére, amikor szembe szálltak ezzel a szoborral. Az is öröm számunkra, hogy vannak olyanok, akik legalább fölvállalják a tetteiknek a következményeit. A legjobb azonban az volna, ha egyáltalán nem történne rongálás a városban, és a fiatalok máshogyan élnék ki, vezetnék le indulataikat”- tette hozzá az alpolgármester.
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.