2024.04.19, Péntek

Extrém sebességkorlátozást old fel a kiskörei Tisza-híd megújítása

mti, magyarepitok.hu

2017.12.20. 06:18

A közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolító 130 éves átkelő rekonstrukciója több száz ember napi közlekedését könnyíti majd meg, s szerepe a turizmusban is jelentős.

Hirdetés

Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködésében, a szervezetek saját forrásából. A közúti és vasúti átkelő felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója jelentette be kedden Abádszalókon.

Dávid Ilona a sajtótájékoztatón elmondta: a Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonalon a vasúti, valamint Heves és Pusztataskony között a közúti forgalmat bonyolító, regionális jelentőségű vasúti és közúti híd műszaki állapota miatt a felújítás már elkerülhetetlen. A munkálatok várhatóan 2018 júniusában teljes vágány- és útzár mellett kezdődnek meg és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak.

A korszerűsítés eredményeként megszűnik a vasúti forgalomban bevezetett 20 kilométer per órás sebességkorlátozás, a megengedett sebesség óránként 40 kilométerre változik.

Pillanatkép a hídon történő átkelést bemutató YouTube-videóból.

 

Vonattal és autóval is jelentős a híd áteresztő szerepe

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért arra is, hogy a Tisza felett átívelő, váltakozó irányú forgalmat bonyolító hídon jelenleg 6 vonatpár közlekedik, amelyen naponta 400-500 ember utazik főként munkába, iskolába. A hídon át közlekedő járatokon a Tisza-tóhoz érkező nyaralók is előszeretettel utaznak, ezért turisztikai szempontból is fontos a vasúti átkelő.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: a híd közúthálózatban betöltött fontossága megkérdőjelezhetetlen, ugyanis Szolnok és Tiszafüred-Poroszló között nincs más közúti átkelési lehetőség. A beruházás azért is indokolt, hogy a gépjárművel közlekedők a következő évtizedekben is biztonságosan használhassák a műtárgyat.

Fazekas Sándor, Abádszalók fideszes országgyűlési képviselője elmondta: a kiskörei Tisza-híd az egyetlen olyan folyami híd az országban, amely közös vasúti-közúti pályán vegyes forgalmat bonyolít le. Szólt arról, hogy az 584 méter hosszú híd a harmadik leghosszabb vasúti híd Magyarországon a 2001-ben épült Nagyrákosi völgyhíd és az Újpesti vasúti híd után.

fotó: MTI

 

40 éve nem volt felújítás az átkelőn

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag szerint az eredetileg fa szerkezetű, 780 méteres hidat 1887-ben avatták fel, és az első és a második világháborúban is megrongálódott. Az eredetileg vasúti pályás híd 1958-ban váltakozó irányú közúti forgalmat biztosító hídelemmel bővült. A hídon utoljára 1972 és 1976 között végeztek szerkezeti felújításokat. A korábbi átépítések következtében a híd hossza 589 méterre rövidült. Az idős hídszerkezetben olyan előrehaladott korróziós folyamatok alakultak ki, amelyek a vasúti forgalom esetében 2007. október 1-jétől 18 tonnás tengelyterhelés- és 20 kilométer per órás sebességkorlátozás bevezetését indokolták.

A felújítás alatti közösségi közlekedés biztosításáról és a terelőút kijelöléséről folynak az egyeztetések az érintett társaságok és az illetékes minisztérium bevonásával.

fotó: MTI

 

AktuálisvasútfejlesztésTisza-hídTiszaKisköreközlekedésfejlesztés