A képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé.
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison - mondta Koller József a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
A négyéves képzés után a hallgatók vadászpilótává, szállítógép- és helikopterpilótává válhatnak.
Kétéves általános tanulmányokat követően Szolnokon kapnak gyakorlati képzést a hallgatók. Ott 220 órás repülési tapasztalatot szereznek a diploma megszerzéséig.
A dandártábornok a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról szólt, hogy a pilótaképzés 15-20 hallgatóval indul 2018-ban.
A bejutás legfontosabb feltétele a kifogástalan egészségi állapot. A háromnapos vizsgálatot Kecskeméten végzi a honvédség orvosi bizottsága.
Az immáron tizenötödjére megrendezett Infotér Konferencia keretein belül először vették górcső alá az építőipart: a balatonfüredi Contech Konferencia médiatámogatójaként lapunk is jelen volt.