Időkapszulát helyezett el Boldog István országgyűlési képviselő és Wenner-Várkonyi Attila polgármester hétfőn a felújítandó kunszentmártoni bölcsőde udvarán.
Az épületben két bölcsődés és egy óvodás csoport működött ezidáig, a gyermekeket a munkálatok idejére másik helyre költöztették.
Az önkormányzat a felújításra 250 millió forintot nyert pályázaton.
A településvezető elmondta, tornaszobával bővül a bölcsőde, új és modern játszóudvart alakítanak ki, valamint a szolgáltatás fejlesztéseként újabb bölcsődei csoportot indítanak.
Az időkapszulába elhelyezték az Új Néplap hétfői számát, az aktuális Kunszentmártoni Hírlap egy példányát, fémérméket, a bölcsődés gyermekek karácsonyi dekorációit, az óvodások rajzai közül néhányat és egy Bibliát.
Boldog István az eseményen hangsúlyozta: örömteli, hogy a városhoz az utóbbi időben igen sok fejlesztésre szánt pénz érkezett a sikeres pályázatoknak köszönhetően.
Ehhez külön gratulált az önkormányzatnak. Az építkezés-felújítás hétfőn már el is indult.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.