2024.03.29, Péntek

felújítás

Felújítja a MÁV a szolnoki vasútvonalat, jelentős változás lesz a forgalomban

2019.10.31

Aktuális

Jövő áprilistól várhatóan hat hónapig tart majd az ország legforgalmasabb Budapest-Cegléd-Szolnok elővárosi vasútvonal emelt szintű karbantartása, az utasoknak az egypályás közlekedés miatt hosszabb menetidővel, változó menetrenddel, megnövekedett forgalmi nehézségekkel kell majd számolniuk - hívta fel a figyelmet a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.

Végéhez közeledik Szolnokon a Szapáry ovi újjáépítése

2019.08.27

Aktuális

Hamarosan újra vidám gyerekzsivajtól lesz hangos az újjéápült Szapáry úti óvoda. A csütörtöki szülői értekezletre a leendő kiscsoportosok szüleit várták, akiknek Ferenczné Teleky Éva, a Szolnok Városi Óvodák vezetője bemutatta a leendő óvónéniket is, illetve elhangzott a beköltözés időpontja: eszerint szeptember 23-tól nyitja kapuit az intézmény.

Megújulnak a Széchenyi körúti rendelők

2019.05.27

Helyi hírek

Elkezdődött a Széchenyi körúti rendelők mintegy 340 millió forintból megvalósuló felújítása, a részletekről Szalay Ferenc polgármester és Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő a helyszínen tájékoztatta a sajtó képviselőit.

82 millió forintból újult meg Szolnokon a Bán Úti Kollégium

2018.11.20

Egy újabb intézmény felújításának örülhetnek a szolnoki diákok, ezúttal a Szolnok Városi Kollégium Bán Úti Kollégiuma szépült meg több mint 82 millió forintos európai uniós támogatásból.

Eddig 250 millió forintot biztosított a kormány a szolnoki Szigligeti Színház felújítására

2018.03.27

Több mint 40 milliárd forint kormányzati támogatásból újulhat meg a kaposvári, a debreceni, a veszprémi, a győri és a szolnoki színház, emellett összesen csaknem 3 milliárd forintból korszerűsödik a Nemzeti Színház és a Thália Színház is.

Tornaszobát és modern játszóudvart is kap a megújuló kunszentmártoni bölcsi

2017.12.05

Időkapszulát helyezett el Boldog István országgyűlési képviselő és Wenner-Várkonyi Attila polgármester hétfőn a felújítandó kunszentmártoni bölcsőde udvarán.

A Berettyó-híd is megújul Mezőtúron

2017.11.01

Mintegy háromszáz­millió forintot nyert el a település önkormányzata az észak-déli kerékpárút megépítésére.

Folytatódnak az útépítések: A megyeszékhely több pontja is érintett

2017.03.02

Új helyszínek kapcsolódnak be a Modern Városok Program keretében megvalósuló út-, kerékpárút- és járda építési, felújítási munkálatok sorába Szolnokon. Az önkormányzat a közlekedőktől fokozott figyelmet és türelmet kér a munkálatok ideje alatt.

Felújítanák a kikötőt és az orvosi rendelőt Tiszaszőlősön

2016.11.15

A Tisza parti község több száz millió forint értékben nyújtott be pályázatokat idén.

2023-ig a MÁV saját forrásból 50 vasútállomást újít fel

2019.08.28

Aktuális

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot szeretne fordítani a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Folytatódhat a martfűi Városháza külső felújítása

2019.07.25

Aktuális

A Városháza homlokzat felújítás beruházás megvalósításához kiegészítő előirányzat biztosításáról döntött Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2019. július 18-i, rendkívüli ülésén.

Átadták a Jászfényszarui Rendőrőrs felújított épületét

2018.12.12

Aktuális

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2018. december 7-én felújított, kibővített és korszerűsített rendőrőrsöt adtak át Jászfényszarun.

Teljes útlezárás mellett folytatódik a Zagyva-híd felújítása Szolnokon

2018.07.15

Teljes útlezárás mellett folytatódik hétfőtől Szolnokon a Zagyva fölötti Dr. Kaposvári Gyula híd felújítása, a városban és a bevezető utakon forgalmi változásokra kell számítani - közölte a polgármesteri hivatal sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Átadták a helyi óvoda felújított épületét Jászjákóhalmán

2018.02.22

Átadták a több mint száz férőhelyes Poldermann Júlia Óvoda felújított épületét csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászjákóhalmán. Az óvodát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára avatta fel.

Befejeződött a Zagyvaparti rendelő felújítása Szolnokon

2017.12.05

Visszaköltöztek a körzetek, felújítva várja a betegeket a Zagyvaparti rendelő – közölte Falusi Vajk, a körzet önkormányzati képviselője.

Járási hivatal lesz a volt főiskolából

2017.03.07

Elkezdődött Szolnokon a volt főiskola felújítása. Az Ady Endre úti épületbe a beruházás végén a Szolnoki Járási Hivatal költözik majd be.

Szolnokon is fejleszt a Cinema City

2017.01.26

300 millió forint beruházás révén, a mai napon Győrben nyitja meg legújabb 4DX mozitermét a Cinema City. A cég tervei szerint az idén részleges felújításon eshet át a szolnoki mozi is.