A Tisza parti község több száz millió forint értékben nyújtott be pályázatokat idén.
Felújítanák a kikötőt, az orvosi rendelőt és a védőnői szolgálatot, kialakítanának egy szociális konyhát, valamint egy tájházat Tiszaszőlősön.
Mintegy 120 millió forintból alakítanának ki egy 300 adagos szociális konyhát, ez az önkormányzati intézményeket látná el.
Felújítanák és bővítenék a háziorvosi rendelőt, tekintettel arra, hogy a településen nincs prevenciós hely, ahol pl.: tüdőszűrést lehetne tartani, akár figyelem felhívásra, oktatásra használni.
Tiszaszőlős csapadék- és belvízproblémája régóta megoldásra vár. A pályázati ciklus legnagyobb feladata ennek megoldása lesz, erre közel 300 millió forintot céloztak meg.
Egy kétfogatú tájház kialakítására és a víztorony felújítására is benyújtották terveiket a Településfejlesztési Operatív Programhoz. A leendő tájházban szeretnék bemutatni a község értékeit, a víztornyot, pedig mint műemléket szeretnék megőrizni.
Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere megjegyezte, a pályázatok elbírálását várják. Reményét fejezte ki, hogy egy piac és hűtőház tervei is támogatást nyernek.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.