A ponty már nem „menő” hal

Kevés halat eszik a magyar – szinte „örökzöld” panasz ez évek óta a haltermelők részéről. Egy a KSH vonatkozó adatait mutató táblázat szerint (alább) az 1970-es 2,3 kg/fő/év mennyiségről 2013-ra, lassú emelkedés után 3,7 kg/fő/év mennyiségre nőtt a fogyasztás. Míg a megváltozott – élősúlyra alapozott – statisztikai számítás alapján 2014-ben és 2015-ben 5,4 és 6,2 kg/fő/év volt az elfogyasztott halmennyiség. Az EU Halászati és Akvakultúra-termékek Piacának Európai Megfigyelőközpontja (EUMOFA) 2017-ben publikált összefoglalója szerint – amelyben az utolsó vizsgált év 2014 volt – Magyarországon átlag 4,6 kg halat ettek a lakosok 2014-ben, míg az unió átlag halfogyasztása 22,7 kg/fő volt.

Akárhonnan is nézzük, valóban alig kerül hal a hazai asztalokra. Ugyanakkor – mint a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet március 20-i halak napi szakmai rendezvényén elhangzott – a saját fogyasztásukat még azok az országok is keveslik, ahol amúgy a halászat és a halgasztronómiai kultúra sokkal erősebb a magyarországinál: például az oroszok a maguk 16, norvégok pedig a maguk 69 kg/fő/év mennyiségével elégedetlenek…

Csak az áfamérséklés nem elég

Na de itthon miért ódzkodnak az emberek a haltól? Ezt vizsgálta egy 2016-os kutatásban Temesi Ágoston, Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának egyetemi adjunktusa, aki ennek eredményeit osztotta meg a szakmai közönséggel. Ő is megjegyezte, hogy az általános vélekedés az, hogy a hal drága termék, és leginkább ezért nem veszik, ezzel szemben a kutatás szerint azok is nyolcadik indokként hozták fel a megfizethetetlen árat, akik amúgy nem vagy alig fogyasztanak halat. Mivel a vásárolóknál a pénzügyi kockázat csak egy szempont, a szakember szerint az idén január 1-től bevezetett, a halakat érintő áfacsökkentéstől kizárólag nem lehet remélni az érdemi fogyasztásnövekedést.

A kutatás ugyanis azt mutatta, hogy idehaza az akadályok között a legjelentősebbek a funkcionális kockázatok (a hal feldolgozása otthon sok munkát igényel; „nem értek a halakhoz”; „nem értek a halvásárláshoz”), ezek pedig összefüggenek a fizikai kockázatokkal („félek, hogy a halakba sok szennyezőanyag kerül az édes- és a tengervizekből; „aggódóm, hogy higiénikusan kezelték-e a halat”). Továbbá a magyar vásárlók számára a hal szálkássága, a kellemetlen szaga és a „pocsolyaíze” szintén taszító tényező. Temesi Ágoston szerint bár a fogyasztók tisztában vannak azzal, hogy hal egészségre gyakorolt hatása kedvező, de az említett, meghatározóbb kockázatok miatt inkább nem vagy mérsékeltem veszik, eszik.

A megoldás a több feldolgozott termék lehet. Ezt az adjunktus egy példával illusztrálta. Mint mondta, a kutatás idején egy ausztrál kollégájával – amely országban nagyjából ötször több halat esznek, mint idehaza – járták be a budapesti Fővám téri vásárcsarnokot, ahol a munkatárs szörnyülködve észlelte az eladásra kínált halfejeket. Megjegyezte neki, hogy Magyarországon ez teljesen természetes, míg a kolléga viszontválaszában azt mondta, Ausztráliában egyáltalán nincs a pultokon halfej – éppen a visszataszító volta miatt –, a vásárlók inkább a halfiléket és a többi, különböző módon feldolgozott haltermékeket keresik.

Ódivatú ponty

Egy másik, 2017-es kutatásból pedig az derült ki, hogy megváltozott itthon a halfogyasztási kultúra is, már nem azokat a szokások érvényesek, mint 20-30 éve, ám az új irányvonalat nem minden termelő, a termék-előállító tudja követni. Példának okáért a szakmai berkekben még mindig a legnépszerűbb halfajnak tartott ponty a valóságban nem is olyan népszerű. Mint Temesi Ágoston elmondta, a pontyot jelenleg elsősorban az 55 évnél idősebb életkori csoportba tartozók fogyasztják gyakran, míg a 26-35 közötti korosztályban alulreprezentáltak a „gyakrabban” és a „ritkábban” fogyasztók, „a gyakorlatilag nem fogyasztók” pedig felülreprezentáltak. A pontyot egy szűk fogyasztói réteg heti egyszeri vagy többszöri gyakorisággal eszi, ugyanakkor a halat „nem/alig” fogyasztók körében a pontyot „gyakorlatilag nem fogyasztók” aránya különösen nagy. A szakember szerint az elutasítás a ponttyal kapcsolatos negatív tapasztalatokra vezethetők vissza. Ezzel szemben a lazac és a pisztráng fogyasztói köre a fiatalokból kerül ki.

Mint mondta, a felmérés szerint a halfogyasztás általában nem a jövedelemtől függ, de a most népszerűbb fajok (lazac, pisztráng, süllő) sok esetben mégis a magas áruk miatt nem kerülnek még az átlagos jövedelmű fogyasztók kosarába sem. Temesi Ágoston úgy vélte, a jövő a funkcionális kockázatokat kifejezetten szem előtt tartó, „holisztikus” haltermék-fejlesztés lehet, amelynek során tekintettel kell lenni halfajokról kialakult fogyasztói asszociációkra.

forrás: nak.hu/RF