2024.10.06, Vasárnap

Javuló közbiztonság, induló fejlesztések - a szolnoki közgyűlés döntései

szolnok.hu

2018.05.31. 15:42

Májusi ülését tartotta csütörtökön Szolnok város közgyűlése. A képviselők a megyeszékhely közbiztonságáról szóló beszámolót követően meghallhatták a város több cégének gazdasági beszámolóját, illetve ezúttal is döntöttek több induló fejlesztésről is.

Egedi István ezredes, városi rendőrkapitány tájékoztatta a testületet Szolnok közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. A beszámolót követően felmerülő kérdésekre dr. Urbán Zoltán dandártábornokkal együtt válaszolt.

Az ezredes javuló közbiztonságról szólva elmondta: a rendőrségi statisztika alapján egyre kevesebb a bűncselekmény, a nyomozáseredményesség pedig növekszik. 2016-hoz képest tavaly 14 százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 2,5, a kiemelten kezelteké 18,6, a betöréses lopások száma pedig 13,6 százalékkal csökkent. Mint elhangzott. Nyomozáseredményesség terén is nagy a javulás: 63,7 százalékos a mutató, ez 21,6 százalékos emelkedés.

Elfogadták a képviselők a város 2018. évi költségvetéséről szóló 3/2018. (II.23.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló napirendi pontot. Jut majd a belvárosi zöld területek fejlesztésére, a Széchenyi Körúti Általános Iskola energetikai fejlesztésére és a Művésztelep rehabilitációjára is.

A legnagyobb tétel egy 1 milliárd 800 millió forintos fejlesztési támogatás, ami 4 projekt fejlesztési megvalósítására vonatkozik. A belvárosi zöld terület fejlesztése, fenntartható városi közlekedés fejlesztése, a Széchenyi körúti sportiskola energetikai fejlesztése és a Szolnoki Művésztelep rehabilitációjára vonatkozik.

Az önkormányzat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységének segítéséhez, a hatékonyabb feladatellátása érdekében egy Suzuki Vitarát biztosít, a megyei igazgatóság vállalja a gépjármű üzemeltetésével, használatával kapcsolatos valamennyi költséget.

Az Újvárosi Fejlesztési Program Társadalomfejlesztési tevékenységének célja tavaly a halmozottan hátrányos fiatalok és felnőttek társadalomba történő vissza illeszkedését, illetve a munkaerőpiacon történő foglalkoztatásának elősegítését tűzte ki célul. A projekt az Újvárosi Fejlesztési Iroda, valamint a civil és egyházi szféra bevonásával valósult meg. A programnak köszönhetően 2017-ben csökkent a hátrányos helyzetű családok veszélyeztetettsége és javult az életminőség – hangzott el a programmal kapcsolatos beszámolóban.

Ebben az évben is támogat alapítványokat a város. Kilencmillió forintot kap a Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány a hagyományos nyári napközis tábor megrendezésére. Egy légimentéssel foglalkozó alapítvány ultrahang készülék vásárlását 20 ezer forinttal, az Értelmes Életért Alapítvány működését pedig 300 ezer forinttal támogatja a szolnoki önkormányzat.

A 10 éve életre hívott Szolnok Hazavár program a szolnoki kötődésű fiatalok felsőoktatási tanulmányait, illetve pályakezdését segíti. A projekt a fiatalok lakáshoz jutását is támogatja. A feltételeknek megfelelők 500.000 forint lakáscélú segítséget kapnak. A Szolnok Hazavár Program keretében jött létre a város gyakornoki programja. 2016 óta a programhoz 17 fiatal és 3 új foglalkoztató cég csatlakozott. A projekt idén nyáron „Szolnokon a Jövőd!” címmel folytatódik- hangzott el közgyűlésen.

Elfogadták az előterjesztést a képviselők, indulhatnak a „Szolnoki középületek épületenergetikai fejlesztése I-III.” című projektek, minderre több száz milli forint áll rendelkezésre. Egyebek mellett a Városi Sportcsarnok, az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Városháza homlokzatára is napelemeket szerelnek. Több épületben pedig – például a Városmajor úti orvosi rendelő valamint a bölcsőde esetében is – nyílászáró csere, fűtésrendszer felújítás, tetőszigetelés lesz.  A beruházások körülbelül a város teljes területén 20-25 épületet érintenek, a közbeszerzések függvényében a tervek szerint ősszel kezdődik a munka.

A Katona József utcai szegregátum komplex humán fejlesztésére 100 millió forintot, infrastrukturális fejlesztésére pedig 180 millió forintot nyert a város. Utóbbiból 10 önkormányzati bérlakást újítanak fel. Növelik az épületek komfortfokozatát, létrehoznak egy szolgáltató pontot, de a megítélt támogatásból fedezik a külső hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, a padlástérben a válaszfalak kialakítását, a kerítés javítását és a tereprendezést is. A projekt 100 százalékos intenzitású. (forrás: Szolnok Televízió)

AktuálisSzolnokSzolnok Közgyűlés