2024.10.11, Péntek

Szolnokon is szerveznek honvédelmi tábort

mti

2018.05.27. 14:56

A táborok olyan programokat kínálnak, amelyek kiszakítják a fiatalokat az elektronikus térből, a számítógépek, okostelefonok, tabletek világából, s megtapasztalhatják, hogy van élet a "mobilon", a digitális világon túl is. Ezekben a résztvevők a mindennapoktól eltérő, annál feszesebb, de nem extrém környezetbe kerülnek, ahol a feladatok során szembesülhetnek fizikai-pszichikai képességeikkel és gyakran azok korlátaival.

Idén nyáron összesen 1200 gyermek táboroztatására különböző tematikájú - például "harcos", hadtörténeti, búvár, légierős, sport - honvédelmi táborokat szervez a 12-18 éves fiataloknak több településen a Magyar Honvédség.

A "honvédelmi tábor" megnevezés a Magyar Honvédség levédett, más által nem használható védjegye. A sereg korábban is szervezett honvédelmi jellegű táborokat, de "honvédelmi tábor" először 2016-ban volt. 
A tavalyi, 2017-es kérdőívek alapján a megkérdezettek 97 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jól tudott alkalmazkodni a katonás rendhez. Csupán a fiatalok 3 százaléka említette azt, hogy nehezen alkalmazkodott a kötöttségekhez és szabályokhoz. A résztvevők több mint kétharmada kiválóra értékelte a programokat.


A magyarországi szervezetek által működtetett táborokat a www.taborfigyelo.hu weboldal, az úgynevezett "Táborfigyelő" standard szempontok (például részvételi arány, tematika, programok sokszínűsége) alapján értékeli és rangsorolja. A hivatalos online Táborfigyelő elemzés szerint az idei táborokba jelentkezők számából azt már tudni lehet, hogy a honvédelmi táborok és az egyéb katonai jellegű táborok népszerűsége várhatóan rekordokat dönt 2018-ban, és holtversenyben az idegen nyelvi táborokkal a második legnépszerűbb.

Idén nyáron Kaposváron, Csobánkán, Várpalotán, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Sárváron, Debrecen-Hajdúhadházán, Szolnokon, Székesfehérváron, Orosházán, Szentesen, Balatonakarattyán tartanak táborokat. Választani lehet a többi között logisztikus, hagyományőrző, hadtörténeti, "harcos", légierős, sport, búvár, vitorlás és e-sport tematikájú táborok közül.


A honvédelmi táborok fő célkitűzése a hazafias és honvédelmi nevelés, az értékközvetítés és értékteremtés, a honvédség népszerűsítése és feladatainak bemutatása, a közösségformálás és a bajtársiasság eszmeiségének bemutatása, továbbá a pályaorientáció és a katonai pályára irányítás.
A táborok programjában több "katonás" napirendi pont (például ébresztő, reggeli torna, tisztálkodás, körletrend-kialakítás, jelentések, alakzatban mozgás) is szerepel. Tartanak airsoft/paintball foglalkozásokat, a fiatalok megismerkednek az álcázási alapismeretekkel, túlélési és víztisztító technikákkal, emellett vannak különböző sportversenyek, éjszakai menetgyakorlatok és a tájékozódás elsajátítását célzó térképolvasási feladatok.
A táborokat szervező és vezető (táboroztató) szakembereket a Magyar Honvédség biztosítja. A jelentkezések és a tájékoztatás érdekében létrehozták a központi "Honvédelmi tábor" közösségi oldalt a Facebookon (facebook.com/honvedelmitabor). További információ a Magyar Honvédség hivatalos, www.honvedelem.hu weboldalán található. A jelentkezéseket a honvedelmitabor.iranyasereg.hu oldalon várják.

AktuálisSzolnokhonvédelmi tábor