2024.04.19, Péntek

Nyár végére befejeződnek az M44-es leghosszabb szakaszának földmunkái

magyarepitok.hu, MTI

2018.06.25. 19:20

Tiszakürt és Kondoros között már a keresztező vasúti felüljárókat építik, rövidesen pedig indul a munka a Lakitelekig tartó szakaszon is.

Hirdetés

A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése Kondoros és Tiszakürt között - közölte a Békés megyei Csabacsűdön Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője hétfőn. A Békés megye fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű útszakaszon a nyár végére befejeződnek a nagy földmunkálatok, megszűnik a hatalmas teherforgalom, így lényegesen biztonságosabb lesz közlekedni a 44-es főúton.

Már épülnek az új út nyomvonalát keresztező vasúti pályák felüljárói, Csabacsűdnél például a már elkészült pillérekre hétfőn elhelyezik az áthidaló elemeket. A Hármas-Körösre tervezett hídon folyik a fémszerkezetek hegesztése, és várhatóan a nyár végén a hídpályát is beépítik. Ezt egy szerkezetben készíti el a kivitelező Hódút Kft., és úgy csúsztatja a folyó fölé.

A képre kattintva galéria nyílik!

A 66 kilométeres útszakasz, melynek átadása 2019 harmadik negyedévére várható, az alábbiak szerint valósul meg:

  • a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti 20,5 kilométeren a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. dolgozik,
  • Kunszentmárton és Csabacsűd között (20,5 km) az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium építkezik,
  • Csabacsűd és Kondoros között (20,4 km) szintén a Duna Aszfalt és a Hódút a kivitelezők.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője tájékoztatott, hogy rövidesen megkezdődnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is, itt december óta keresik a kivitelezőt. A 9,9 kilométer hosszúságú út nettó 50 milliárd forintba kerül, de ez tartalmazza a Tiszán építendő kétszer két sávos híd megépítésének a költségét is.

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.AktuálisDuna Aszfalt Kft.A - Híd Zrt.EuroAszfalt Kft.M44-esHódút Kft.Soltút Kft.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)Csabacsűd