Kr.e. 5600-5400-ból, azaz a középső újkőkor elejéről származó faszerkezetes kútjára bukkantak a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei, akik az M44-es út nyomvonalán egy hét és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak.
A két méter kilencven centiméter mély kút alján egy jó állapotban fennmaradt ácsolt faszerkezetre bukkantak, a deszkák valamint azok összeillesztése is megmaradt.
A kút belsejében tizenhárom láda leletanyagot találtak, amelynek kilencven százaléka kerámia, tört fülű vízhúzáshoz használt edény. Az ilyen leletek nagyon ritkák ezen a területen, de a kutat igazán fontossá a kora teszi. A Kr.e. 5600-5400-ból származó kutat időben a Sajószentpéteren feltárt bödönkút, azt pedig egy németországi lelet követi.
A kút faanyagát a lehetőségeik szerint kiemelték, jelenleg a Damjanich János Múzeum restaurátor műhelyében található, ahol konzerválás és a korát biztossá tevő természettudományos vizsgálatok következnek.
Egy hét- és félezer éves neolit, azaz újkőkori település feltárásán dolgoznak az M44-es út nyomvonalán Tiszakürt határában a szolnoki Damjanich János Múzeum szakemberei. Az eddig kiásott tizennégy, egyenként több mint százhatvan négyzetméter alapterületű házával az Alföld egyik legnagyobb középső újkőkori településére bukkantak a területen, az ott élő népesség az úgynevezett alföldi vonaldíszes kerámiával jelzett kultúrához tartozott. A kor lakhelyei általában két-három házból álltak, az Alföldön ritkák voltak a nagyobb falvak.
A település eredetileg egy magas parton állt, az erózió húsz-harminc centiméter vastagságban elpusztította az eredeti felszínt. Egyedül a házak között talált műhelyben sikerült egy kemence maradványaira bukkanni.
Az ott élők nem temetőben, hanem a házak között helyzték el a halottaikat, akik a talajpusztulás miatt ma húsz-harminc centiméterrel a felszín alatt nyugszanak.
A kilenc feltárt, érintetlen sírban az újkőkori szokásnak köszönhetően ritkán találnak sírmellékleteket. Ezzel szemben az egyik sír lakójának ruházatára utalnak a rajta talált, kőből készült gombok és néhány halott arcát eredetileg okkerrel vörösre festették, ami szintén kőkori szokás.
A települést erős védelmi rendszer övezte, amit négyszáz méter hosszan sikerült is feltárni. A falut körülvevő árok belső oldalán ásott cölöpökből álló palánk védte a település lakóit, ami szintén ritkának számít az Alföldön.