Az uszoda névadója Horváth András elkötelezett testnevelője volt a városnak, akinek életútját és fényképét az uszoda belső falán örökítették meg.
December 6-án ünnepélyes keretek között avatták fel a Horváth András tanuszodát, melynek építtetője és üzemeltetője a Nemzeti Sportközpont. A kivitelezés teljes költsége 412.397.664 Ft-ba került. A tanuszoda létrejöttéhez az önkormányzat a telek vásárlásával, közművesítésével, a parkoló és a kerítés építésével közel 60 millió Ft-tal járult hozzá.
Az avató ünnepséget olimpikonjaink közül Darnyi Tamás úszó és Dala Tamás vízilabdázó is megtisztelte. A Bethlen Gábor Református Általános Iskola növendékeinek házi áldását követően Szabó József lelkész megáldotta, Bordás Péter esperes megszentelte az uszoda épületét. Az épületet Sárfalvi Péter a nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős államtitkár helyettes, Boldog István országgyűlési képviselő, Fehér Petra JNSZ Megyei Közgyűlés alelnöke, Markót Imre polgármester adták át a járás gyermekei és később majd a felnőttei számára. Ezt követően a Hunyadi Mátyás Ált. Iskola diákjai birtokba is vették a tanmedencéket, melyek reméljük, sokáig szolgálják majd a járásban élők egészségét.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.
Fontos állomás lesz az első beton öntése, amelyet három hónappal megelőz az úgynevezett szerelőbeton kivitelezése.