Tisza szabályozás: 150 évvel ezelőtt hunyt el Pietro Paleocapa

Paleocapa a 18. század végén, 1789-ben született Bergamóban. Apja magas rangú hivatalnok volt, és fia, Pietro a modenai katonai mérnöki iskolában tanult. A katonai szolgálatot elhagyva a velencei közmunkák szolgálatába lépett, s csakhamar az Osztrák Császársággal perszonálunióban álló Lombard–Velencei Királyság mérnökei közé került, majd 1840-ben már építési főigazgató lett. Nevezetesebb munkálatai ebből az időből az olaszországi Adige folyó hajózhatóvá tétele, csatornák építése és mocsarak kiszárítása volt.

A szabályozás alapelve az volt, hogy a folyókanyarok átvágásával növelik a meder nagyon csekély esését, felgyorsítják a víz lefolyását, és egyúttal rövidítik is a hajózás útvonalát. Az áradások ellen pedig az egész folyó mentén erős töltésekkel védik meg a hasznosítható földterületeket. 

Vásárhelyi 101 átvágást, Paleocapa csak 15-öt javasolt, azokat is az alsóbb folyószakaszokon.
Vásárhelyi magas töltéseket tervezett a meder közelében, hogy nagy víz idején a folyót a medre mélyítésére kényszerítse; Paleocapa alacsonyabb, és a medertől távolabbi töltésezést javasolt, nagy hullámteret hagyva a folyónak; s úgy vélte, hogy a nem fásított hullámteret a magas víz előbb-utóbb feltölti, tehát rövidebb tenyészidejű növények termesztésére alkalmas lesz. Csak a töltés közvetlen védelmére javasolták mindketten keskeny erdősáv ültetését.

Érdemes még megemlíteni, hogy Paleocapa javasolta a Maros-torkolatnak Szeged alá való áthelyezését, az Arankának nevezett fattyúágra. Szerinte az Aranka medrét a Maros mosta ki magas vízálláskor. Titelnél javasolta a Tisza torkolati részének keletre fordítását, mert az délnyugat felé hajlik, és szembefordul a Duna folyásával. Ez pedig a két folyó áramlásának összeütközésekor sok hordaléklerakódáshoz vezet.
Bár Paleocapa tervmódosítását felsőbb helyen elfogadták, azonban számos kritika érte, melyek az akkori folyóiratban is megjelentek (Kossuth Hírlapok 1847.03.30. kedd, 130. sz.): „Paleocapa úr először is semmiféle meggyőződést nem szerzett magának; ő legkevésbé sem iparkodék azon, hogy Szatmárt, vagy a Szamos lecsapolására javaslott új folyampályának csak egyetlen egy pontját is megtekintse. Nincs ember, aki ezek megszemlélésében látta volna fáradozni. Miképpen lehetett tehát Paleocapa úr minden legkisebb önmeggyőződés hiányában igaz itéletet hozni képes? Milly lelkiesmérettel írhatta alá P. úr azon iszonyú végitéletet? Valóban ezen eset legnagyobb mértékben sajnálatos. – De lett legyen Paleocapa úr előmunkája bármi hiányos és szabálytalan, bizonyosan igazolandhatná magát, csak az ő terve legyen azután az igazán jó és czélra vezető terv.”

Az 1848-as szabadságharc miatt a munkálatok megszűntek, s csak 1850-ben folytatódtak, de valami furcsa véletlen során csapadékos évek következtek, és az árvizek még jobban pusztítottak, mint valaha. A nem kellőképpen összehangolt mederátvágások és töltésépítések jelentős mértékben megzavarták a folyó vízjárását – igaz ugyan, hogy a gondok kialakulásában jelentős szerepe volt a rendelkezésre álló anyagi források szűkösségének is.
Eredeti elképzelések szerint a Tisza-szabályozási munkálatokat mintegy tíz év alatt gondolták befejezni; de még ma is tartanak. A 20. században is folytatódtak a munkálatok a mederben is (rengeteg kőszórás, kotrás, újabb átvágások, rakpartok újjáépítése, töltésmagasítások stb.).

Pietro Paleocapa a Tisza szabályozásában végzett mérnöki érdemeiért megkapta a Vaskorona-rendet. Nem sokkal később visszatért Velencébe, ahol azután a kormány tagja, a közmunkák minisztere, később pedig belügyminiszter lett. Ezt követően Piemontban közmunkákkal foglalkozott, tervezetet készített a Szuezi-csatorna létesítésének lehetőségeiről. Egészen időskori megvakulásáig tevékenyen dolgozott, Torinóban halt meg 1869-ben.