2019.10.22, Kedd

Hirdetés

Szinte teljesen új óvodát adhattak át a martfűi gyerekeknek
Martfű Média

Szinte teljesen új óvodát adhattak át a martfűi gyerekeknek

martfu.hu

2019.09.28. 10:16

A bővítmény falazási munkálatai 2018 szeptemberében kezdődtek, 2019. augusztus közepétől pedig már zajlott a szervezés, a pakolás, a csoportszobák és helyiségek dekorálása, hogy a megújult óvodában kezdhessék el a nevelési évet.

Hirdetés

A Munkácsy úti Óvoda ünnepélyes átadásán Turnyánszkiné Enyedi Andrea, az intézmény vezetője köszöntötte a megjelent vendégeket: Boldog István országgyűlési képviselőt, Fehér Petrát, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzat alelnökét, dr. Papp Antalt, városunk polgármesterét, Szász Évát, Martfű város jegyzőjét, Kupai-Szabó Kornél református lelkészt és Kovácsik Antal diakónust, városunk önkormányzati képviselőtestületének tagjait, köztük Gonda Istvánnét, az intézmény előző vezetőjét.

 

– Látványos dolog ez, hogy szinte teljesen új óvodát adhatunk át a gyerekeknek! – köszöntötte a megjelenteket dr. Papp Antal polgármester. – Öt évvel ezelőtt terveztük, négy éve nyújtottuk be és három éve sikerült ezt a pályázatot megnyerni. A beruházás több részből tevődött össze és sok munkával járt. Ugyan mi fordítva szerettük volna, de előírás szerint először a bölcsődét kellett megvalósítanunk, ezt követhette az óvodabővítés. Pályázati támogatásként 119 millió forintot kaptunk a két épületre, végül összesen 370 millió forintot költöttünk. Ebből a bölcsőde beruházás 180 millió forintba került, az óvodabővítésnek pedig 193 millió forint lett a vége. A pályázatban szereplő két csoportszobás bővítésen túl újraépítettük szinte az óvodát, komoly átalakításokkal, új helyiségek kialakításával.

 

– Mindig örömmel tölt el, ha a megyében, térségünkben az oktatási-nevelési intézményeink megújulnak, fejlődnek, mert azzal a jövőnket építjük! – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Fehér Petra. – A Magyar Kormány támogatásával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásának köszönhetően a Játékvár Óvoda és Bölcsőde Munkácsy úti Óvodájában letettük a jövő alapjait.

Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni. Úgy gondolom, hogy itt, Martfűn jó világ van a gyermekekre, hiszen az elmúlt időszakban több nevelési - oktatási intézmény is megújult a településen. Biztos vagyok abban, hogy a mostani bölcsődések, óvodások és iskolások örömmel indulnak útnak minden reggel a korszerű, minden igényt kielégítő, komfortos épületekbe, ahol vidáman telik a nap, élvezetesebbek a játékok.

Ez a fejlesztés elsődlegesen nem a jelennek szól: kiemelt célunk, hogy a vidék újra a fiatal családoktól legyen hangos, ők újra itt képzeljék el a jövőjüket, szeressék a vidéki életet. Ehhez minden segítséget meg kell adnunk! – hangsúlyozta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke, példaként említve a martfűi bölcsőde- és óvodafejlesztést.

 

– Nincs fontosabb annál, minthogy a jövő alapjait próbáljuk letenni. És a jövő alapjait a gyermekek jelentik! – erősítette meg az átadó ünnepségen Boldog István. – Az jelenti a magyar jövőt, ha sok-sok magyar gyermek születik. Ezeknek a gyermekeknek jó körülmények között kell nevelkednie. Nagyon fontos a gyermek, de fontos, hogy a gyermekekre vigyázó, őket nevelő-oktató pedagógusok körülményei is olyanok legyenek, amiben jól tudnak dolgozni. Ez a két beruházás, akár a bölcsőde, akár ennek az óvodának a felújítása mindkét célt jól szolgálja. Megújult az épület, minden sokkal szebb, jobb és korszerűbb lett, és ez volt a cél – fogalmazott térségünk országgyűlési képviselője, azt kívánva a martfűieknek, hogy még sok ilyen beruházást tudjanak végrehajtani az elkövetkező években.

 

– Többen figyeltük azt a csodát, amit az átadási határidő szűkössége miatt a kivitelező Csüllög és Társa Kft. dolgozói és a Városüzemeltetési szakmai egység munkatársai véghezvittek rövid idő alatt. Nagy szükségünk volt az összehangolt, előre megtervezett, szervezett munkára, hogy a gyermekek ellátása biztonságos, zökkenőmentes és a megszokott szakmai színvonalú legyen. Ebben az intézményünk minden dolgozója hatalmas szerepet vállalt – hangsúlyozta Turnyánszkiné Enyedi Andrea.


A felújított önkormányzati intézmények átadásán már hagyomány, hogy a város egyházi vezetői megáldják, felszentelik a megújult létesítményeket.

– Azt kívánom, hogy senki ne járjon rosszul, aki ebbe az óvodába hozza gyermekét, érezzék jól magukat és legyen meg a helyes nevelés, a családias hangulat, a testvéri együvé tartozás! – szentelte fel az új óvodát Kovácsik Antal diakónus.

– A Martfűi Játékvár Óvoda Munkácsy úti épületének megszépítése és bővítése a teljes magyar oktatási és nevelési rendszer életében egy kisebb lépés, de nagy lépés az itt élő gyermekeknek, e gyermekeket nevelő szülőknek és az itt dolgozó felnőtteknek. Azzal, hogy Martfű Város Önkormányzata ezt a lépést megtette, fontos bibliai felszólításnak tett eleget: „Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová vittelek titeket! Ezzel a gondolattal áldotta meg a gyermekintézményt Kupai-Szabó Kornél lelkipásztor.

 

A kivitelező Csüllög és Társa Kft ajándékkal, sok-sok gyermekjátékkal is készült erre az alkalomra, amiket csillogó szemekkel vettek át az óvoda és az átadó ünnepség legfontosabb szereplői, a gyermekek.

 

A kibővült és megújult óvodaépület felavatását, az óvodaépület új bejáratánál, hagyományosan a nemzetiszín szalag ünnepélyes átvágása zárta, átadva az intézményt a gyerekek, az óvoda munkatársai és a szülők számára, akik azt már korábban nagy örömmel birtokba vették.

forrás: martfu.hu

AktuálisMartfűóvodafelújítás