2024.10.11, Péntek
Handel, Bach, Holst és Berlioz műveit játssza hangversenysorozatán Rákász Gergely
24.hu

Handel, Bach, Holst és Berlioz műveit játssza hangversenysorozatán Rákász Gergely

mti

2019.11.28. 16:14

A hangversenysorozat november 28-án Budapesten kezdődik,  majd Orosháza, Jászberény, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Debrecen, Szolnok, Komárom, Tata, Kaposvár, Dunaújváros, Székesfehérvár, Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Győr után december 28-án Kecskeméten zárul.     

Handel, Bach, Holst és Berlioz művei csendülnek majd fel Rákász Gergely 17 városban zajló Karácsonyi történetek című hangversenysorozatán.

A főként templomokban zajló, a karácsonyi ünnep hangulatát megidéző hangversenysorozatára nagyjából háromszáz évet átölelő műsorral készül.     

A koncertek során elhangzik Handel Tűzijáték zenéje, a II. Rákóczi Ferenc-emlékévben pedig minden fellépésén megszólal Berlioz Rákóczi-indulója. "Hallható lesz továbbá Bach két korálja is, amelyek korukban annyira progresszív zenének számítottak, hogy mindkettőt letiltották", de felcsendül majd a lipcsei Tamás-templom egykori kántorának virtuóz és játékos C-dúr Prelúdium és Fúgája is - sorolta Rákász Gergely. Az esték csúcspontja Gustav Holst A bolygók szvitjének két részlete lesz. A Vénusz az égi nőt eleveníti meg, az örök, a végtelen isteni anyát, míg ellenpontja Jupiter, amely az égi férfit, a végtelen kiáradó erőt, a hatalmat és tettet szimbolizálja. "csodálatos az egyik pillanatban elveszni a nyugalomban, majd átélni az ősrobbanást, hogy az égi férfi és égi nő frigyéből megszülessen a világegyetem".     

A koncertkörútról szólva az orgonaművész hangsúlyozta: a darabok előtt ezúttal is tart "zenetörténeti idegenvezetést", hogy a hallgatók pillanatképet kaphassanak az adott korból is. Ezen kívül kifejezetten a koncertre tervezett vetítéssel is készülnek, amelyet ezúttal is Papp Norbert festőművész állított össze.     

 

Rákász Gergely 15 évesen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, és eddig több mint 1500 fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban.  Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekhez vitte közelebb a klasszikus zenét és a hangszert. Iskolai programja keretében már több mint száz magyar intézményben csaknem hatvanezer diák ismerkedett meg általa a klasszikus orgonazenével. A 2018-ban indított alapítványa az anyaország határain túl élő magyar közösségeknek szervez koncerteket magyar művészek közreműködésével. Eddig tíz szólóalbuma jelent meg.

AktuálisSzolnokJászberényKecskemétRákász Gergely