2019.12.15, Vasárnap

Hirdetés

Megalakult Szolnok város közgyűlése

Megalakult Szolnok város közgyűlése

szolnok.hu

2019.11.14. 10:02

Megtartotta alakuló ülését Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyen döntöttek a bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak összetételéről, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, illetve szavaztak az illetményekről és tiszteletdíjakról is.

Hirdetés

A himnusz elhangzását követően dr. Mosonyi Csaba, a helyi választási bizottság elnöke tájékoztatója hangzott el az önkormányzati választásról. A Szolnoki Többség (Momentum-Jobbik-MSZP-DK-LMP-Mindenki Magyarországa Mozgalom) jelöltjei közül egyéni választókerületből 9 fő, kompenzációs listáról 1 fő, míg a Fidesz-KDNP által indítottak közül egyéni választókerületből három, listáról további négy fő jutott a közgyűlésbe, amely Szalay Ferenc polgármesterrel így 18 tagú.

Az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütételét követően dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és dr. Berkó Attila kormánymegbízott kért szót. Mindketten gratuláltak a bejutott képviselőknek, egyúttal hangsúlyoztak azok felelősségét, hisz, mint fogalmaztak, a testület feladata, hogy Szolnokért és az itt élőkért dolgozzanak. Hangsúlyozták: a választás lezárult, az érdemi munka időszaka jön, s folytatni kell a már megkezdett, és eredményesek bizonyult utat a város fejlesztésében. Ehhez pedig fontos az együttműködés, erre a választók akarata is kötelezi a testület tagjait. Mindketten támogatásukról biztosították a képviselőket.

Szalay Ferenc polgármester hozzászólásában gratulált és jó munkát kívánt az önkormányzati képviselőknek, aláhúzva, hogy a város és a szolnokiak érdekét szem előtt tartva kell folytatni a testületi munkát. Mint mondta: megkaptuk a bizalmat és a felelősséget, a város érdekét szolgáló tettekkel kell bizonyítani, hogy kölcsönös tisztelet, korrektség mentén képesek a képviselők az együttműködésre. Szólt az elmúlt évek és a jelen fejlesztéseiről, s arról, hogy a megyeszékhely minden tekintetben erősödik. Ám egy város sosincs készen, így mindig újabb feladatok, kihívások adódnak.
- A választók akarata kötelezettséget ró ránk, működjünk együtt a város érdekében! – zárta gondolatait a polgármester.

Szalay Ferenc nem tett javaslatot az alpolgármesterek személyére, ez az előterjesztés a november 28-i ülésen kerül a testület elé.

A képviselők elfogadták az SZMSZ módosító javaslatait, a bizottsági struktúrát, egyúttal döntöttek a bizottságok elnökeinek, alelnökeinek és tagjainak személyéről.

A bizottságok nem önkormmányzati képviselő tagjainak eskütétele után a Szalay Ferenc polgármester illetményéről, költségtérítéséről szóló napirendi pontot fogadták el a közgyűlés tagjai, és szavaztak az önkormányzati képviselőknek, a bizottsági elnököknek és tagoknak, továbbá a tanácsnokoknak járó tiszteletdíjról.

A kormánypárti képviselőcsoport kettő – Fidesz, KDNP -, míg a Szolnoki Többség négy – Szolnoki Többség-Jobbik, Szolnoki Többség-Dk, Szolnoki Többség-MSZP, Szolnoki Többség-XXI. század - frakciót alakított.

Bizottságok és összetételük:

1./ Az Egészségügyi és Szociális Bizottság
elnök
Györfi Mihály önkormányzati képviselő
alelnök
Dr. Póta Sándor Gyula önkormányzati képviselő
tagok
László Norbertet önkormányzati képviselők,
Apter Katalin és Nagy István nem önkormányzati képviselők

2./ A Jogi, Rendészeti, Közbeszerzési és Ellenőrző Bizottság
elnök
Szekeres Éva önkormányzati képviselő
alelnök
Fajcsák Károly önkormányzati képviselő
tagok
Borda Zoltán Tibor és Fejér Andor önkormányzati képviselő,
Bagdi Sándorné, Radócz Zoltánt és Dr. Szotyori-Lázár Zoltán nem önkormányzati képviselők


3./ A Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődés Bizottság
elnök
Molnár Iván önkormányzati képviselő
alelnök
Borda Zoltán Tibor önkormányzati képviselő
tagok
Ligeti Józsefönkormányzati képviselő,
Laboda Felícia és Szabó István Dezső nem önkormányzati képviselő


4./ Az Oktatási, Kulturális és Ifjúsági Bizottság
elnök
Berényi Gábor önkormányzati képviselő
alelnök
László Norbert önkormányzati képviselő
tagok
Rusvai Károly önkormányzati képviselő,
Csibrán Sándorné és Dr. Kormosné Szombati Márta nem önkormányzati képviselők


5./ A Pénzügyi Bizottság
elnök
Dr. Füle István önkormányzati képviselő
alelnök
Rehó János önkormányzati képviselő
tagjai
Fajcsák Károly önkormányzati képviselők,
Handl Gyula és Horváth Károly nem önkormányzati képviselő


6./ A Sport, Turisztikai és Civil kapcsolatok Bizottság
elnök
Tasnádi Zoltán önkormányzati képviselő
alelnök
Miskolczi László önkormányzati képviselő
tagjai
Galló György Péter önkormányzati képviselő,
Molnár Dezső és Terjéki András nem önkormányzati képviselők


7./ A Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság
elnök
Ligeti József önkormányzati képviselő
alelnök
Galló György Péter önkormányzati képviselő
tagjai
Szanyi István és Szekeres Éva önkormányzati képviselők,
Pilák Imre, Dr. Pintér Zoltán és Töreki András nem önkormányzati képviselők

AktuálisSzolnokSzolnok Közgyűlés